Szukák a ringben
Szukák a ringben
Ha a fenti szabályokat lefordítjuk a mi hétköznapi nyelvünkre, akkor megállapíthatjuk, hogy alapvetően csak azonos súlycsoportba tartozó kutyák szálltak ringbe: az volt a felfogás, hogy a kemény kiképzésben részesült ebek esetében a súlybeli különbség a nehezebb állatoknak ad döntő előnyt. A viadalon kanok is rendre arénába léptek szukák ellen. Fitz Barnard ezzel kapcsolatban a következőket írja: "Sokan hiszik, hogy egy kan nem fog szuka ellen harcolni. Ezeknek fogalmuk sincs az egészről. Egy harci kutya épp úgy küzd egy szuka, mint bármely más ellenféllel szemben. A harci ösztön olyan erősen fejlett, hogy az embernek rendkívül óvatosnak kell lennie, ha ilyen ebeket tenyészt. Ezek haboznak ugyan szeretet és küzdelem között, ám a mérleg nyelve mégis határozottan a küzdelem felé billen."
A leghíresebb kutyaring (pit) a már számunkra is ismerősen hangzó Westminster-Pit volt. Az ország minden részéből jöttek ide a nézők a fővárosba. Egyetlen estén általában több viadalt is lebonyolítottak. Korabeli jelentések beszámolnak e viadalok egészen különleges atmoszférájáról. A ring szélén álló kutyákat gazdájuk alig tudta visszatartani, szinte üvöltöttek dühükben, hogy még nem került rájuk a sor az arénában. Ismét mások kísérteties csendben meredtek egymásra, s nyelvükkel ajkukat nyalogatták Egyetlen belepillantás Rowlandson "A Dog Fight" (Kutyaviadal) című írásába, bepillantást enged számunkra egy viadalnap légkörébe. Egyedülálló ábrázolásmód!
Egy ilyen viadal tarthatott mindössze pár percig, de akár órákig is. Átlagosan kétórás volt a küzdelem, de akadnak jelentések négy-öt órás harcokról is. Ezek után könnyen elképzelhetjük, hogy az ilyen pszichikai erőfeszítés nemcsak kemény és kitartó fajtát, de céltudatos kiképzést is igényelt. Erre még részletesen visszatérünk...
A híres viadorkutyák nagy értéket képviseltek gazdájuk számára. Az egyik legismertebb kutyáért, amely száznégy viadalon diadalmaskodott, új gazdája húsz guinea-t fizetett. Ez valóságos vagyonnak számított a 19. század elején! A kutyát aztán egy sor győzelem után továbbadták egy angol lordnak, aki kedvenc vadászfegyverét és két finom művű pisztolyt adott érte.
