Zsákmányszerző viselkedés.
Zsákmányszerző viselkedés.
A farkasok meglehetősen gazdag ~ének számos mozzanata sok kutyafajta viselkedésében mind a mai napig megtalálható. Az apróbb állatokat a farkas és a kutya ún. egérugrással fogja meg; ennek lényege, hogy a préda hangját meghalló vadászó állat előbb mozdulatlanná válik, szemét a hang irányába szegezi, majd mellső lábaihoz szorított orral, begörbített háttal hirtelen a magasba ugrik, és így igyekszik zsákmányát leütni és megragadni.
A másik jellegzetes zsákmányszerzési mód a kutyában már kissé elhalványult, de még fellelhető: a közelgő zsákmány megpillantásakor mozdulatlanná válik, lelapul, esetleg tesz néhány óvatos, gyors lépést, majd újra földre hasal, végül, amikor a prédaállat olyan közel ér, hogy már nem menekülhet el, megtámadja. Ez kutyáinkon főként játék közben figyelhető meg.
Nagyobb emlősök vadászatáról kevés összehasonlító adat áll rendelkezésre, hiszen az ebeknek ált. nem engedik meg, hogy nagyobb vadakat megtámadjanak. A farkas az ilyen zsákmányt v. a hátulsó lábainál, v. a torkánál ragadja meg. Néhány alkalommal kutyákon is megfigyelhető, hogy kisebb-nagyobb vadakat hasonló módon próbáltak elejteni. A hátulsó lábak v. a torok megragadása játék közben is gyakran előfordul.
A vad jelzésére a különböző fajtájú ebek más és másképpen hajlamosak. A farkasokban ez a reakció nem egészen nyilvánvaló, de maga a » viselkedésminta, amelyet céltudatos tenyésztéssel továbbfejlesztettek, a kutyákban megmaradt.
A vadkutya ~e tkp. három szakaszból áll: 1. ha szagot kap, megáll, és orrával igyekszik a szagforrás irányát megállapítani, majd a többi érzékszervével pontosan bemérni; 2. a már pontosan betájolt zsákmány irányába fordul, anélkül természetesen, hogy azt elijesztené; 3. a préda megtámadása.
Az ember a kutyatenyésztés során ezt a számára nem előnyös harmadik lépést igyekezett kiküszöbölni, a másodikat viszont a lehető legnagyobb mértékben felerősíteni. A vad "állását" tehát az ember fejlesztette ki a vadászkutyákban; az állásnál az is jellemző, hogy némely kutya ugat olyan helyzetekben, amikor lát, de nem ér el valami számára kívánatos dolgot (pl. egy madarat a fán); más eb viszont moccanás nélkül állja a vadat.
