HIDEG NYOMON - VÉRCSAPÁN
HIDEG NYOMON - VÉRCSAPÁN
Szarvas, őz, vaddisznó, dámvad, muflon stb. vércsapájának követésére tenyésztették ki a különböző vérebeket, ezeket a nagyszerű szimatú kutyákat, mégpedig azokban az időkben, amikor megjelentek a modern lőfegyverek ősei. Ezek a mordályok eleinte természetesen meglehetősen primitív szerkezetek voltak, gyakran csak könnyű sebet ejtettek a vadon, ha egyáltalán eltalálták. Ezért szükség volt olyan jól csapázó vadászkutyákra, amelyek képesek megállítani is a sebzett vadat, és ezzel lehetővé teszik annak elejtését. Így alakultak ki a vérebek, amelyeknek vele született tulajdonságuk a sebzett vad nyomának követése. A fő követelmény ezekkel a kutyákkal szemben az, hogy ne a friss, "meleg" nyomot kövessék, hanem az úgynevezett "hideg", kihűlt nyomot.
J. E. Riedinger német festő vadászjelenetet ábrázoló rézmetszete
(Melegnek mondjuk azt a csapát, amely legfeljebb három-négy órás. A hideg csapa viszont legkevesebb három négy-órás vagy ennél régebbi. Jellemző egyébként a vérebek ilyenfajta képességeire, hogy a sebzés után 12-48 órával is képesek a vad csapájának követésére!)
Az élő vad felkutatása nem a véreb feladata! Sőt! A véreb a lövésnél rendszerint nincs is jelen, hanem az esemény - vagyis a vad megsebesítése - után órákkal a lövés helyéről kiindulva szíjon vezeti a vadhoz a vadászt, és csak a vad közelében engedik szabadon. Ilyenkor, ha már "dermedt" a zsákmány, a véreb "dermedtre csaholással" jelzi az állat hollétét. Ha még él és menekülésre is képes, akkor "állítja, vagyis helyben tartja a vadat mindaddig, amíg a vadász meg nem adja neki a kegyelemdöfést.
A vérebek tevékenysége különösen a modern, kulturált vadászat során nélkülözhetetlen, hiszen manapság a vadásznak nemcsak erkölcsi kötelessége, hanem a legtöbb országban előírt feladata is mindent elkövetni, hogy a sebzett vad mielőbb terítékre kerüljön. Ezzel egyébként nem csupán a vad szenvedését rövidíti meg, de az értékes trófeát, valamint a vad nem kevésbé értékes húsát is megmenti a pusztulástól.
Valamikor sokféle változatban tenyésztették a vérebeket, amelyek származásukat tekintve leginkább talán a kopókhoz sorolhatók, míg munkavégzés szempontjából a vizslákhoz állnak közelebb. Ma már csupán néhány típusuk létezik: az angol véreb (bloodhound), a hannoveri véreb és a bajor hegyi véreb.
