KÖVESSÉK A FENEVADAT!

Full text search

KÖVESSÉK A FENEVADAT!
Az első részletesebb szakleírás feltehetően a római Marcus Terentius Varrótól származik, aki Kr. e. 116-ban született. Ez a bámulatosan sokoldalú, hírneves tudós számos könyvet írt (egyes ókori források kb. 70 művet tulajdonítanak neki), köztük - nyolcvanesztendős korában! - a Dr rerum rusticarum (A mezőgazdaságról) című munkát, amelyben meglehetős alapossággal foglalkozik a pásztorkutyákkal. Mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy ezek az ebek "...legyenek elég erősek a farkassal való küzdelemre, és eléggé gyorsak ahhoz, hogy követhessék a fenevadat, és elragadják tőle zsákmányát".
Relief asszír pásztorkutyákkal
A nyájőrző kutya - Varro szerint - lehetőleg hófehér legyen, hogy bármikor, de különösen éjjel megkülönböztethessék a farkastól. A vidéki házőrző kutyák kívánatos színe ezzel szemben a fekete, mert a tolvajt az ilyen színű állat rémítheti el a legjobban. Mindkét kutyát egyébként nagyon nagy termetűnek, farkasszerűnek írja le, erős csontozattal, hangos, mély ugatással.
Varro megjegyzi, hogy mindenképpen kellenek a pásztorkutyák a juh- és kecskenyájak mellé a farkasok ellen, míg a disznókondánál a gyengébb állatokat az ellenséggel szemben megvédelmezik az anyakocák és a nagy, erős kanok. Az ökrök és a tehenek ugyancsak megvédik saját magukat: szarvukkal felöklelik a farkasokat.
A római tudós hangsúlyozza, hogy a jó pásztorkutya nem lehet lomha, sem túl ugatós, ugyanakkor tűnjön ki éberségével, tanulékonyságával, éles szimatával. A fiatal, illetve nagyon öreg kutyák alkalmatlanok a nyájak őrzésére. Ugyancsak Varro leírásából tudjuk, hogy már az ókori pásztorkutyák nyakára is bőrből készült szöges nyakörvet helyeztek, nehogy a farkas vagy a medve a viaskodó kutyát megfojtsa vagy a nyaki ütőeret felszakítsa.
Varró azt tanácsolta a pásztoroknak, hogy ne vegyenek ebeket sem mészárosoktól, sem vadászoktól. A mészárosok kutyái hajlamosak a legelésző nyáj állandó zavarására, kergetésére, a vadászkutyák pedig a juhok őrzése helyett inkább a nyúl és a szarvas nyomát kutatják, elcsavarognak, őrizetlenül hagyva a nyájat.
Az ókori pásztorok persze leginkább saját nevelésű kutyákkal dolgoztak. Ha valamilyen okból mégis kutyavásárlásra szorultak, akkor vagy teljesen tanulatlan, vagy a nyáj őrzésére speciálisan kiképzett pásztorkutyákat választottak. Ebben az időben egyébként a nyájat nemegyszer pásztorostul és kutyástul vásárolták meg. Egy pásztorra általában egy kutyát számítottak, ám az olyan területeken, ahol sok farkas garázdálkodott, természetesen több kutyát is tartottak a jószág mellett.
A kölyökkutyák hat hónapos korukig anyjuk mellett nevelkedtek, velük együtt dolgozva tanulták meg "mesterségüket". Harci kedvük növelése végett időnként elvitték őket "egy bizonyos helyre" (ez a "hely" a mai fogalmak szerint kutyakiképző iskolának felelhetett meg), ahol egymásra uszították őket, hogy gyakorolják a marakodás, a viaskodás "mesterségét".
Az ókori pásztorkutyákat ismerő régi írók egybehangzóan állítják, hogy ezek az ebek az állatok őrzését és védelmét a legnagyobb hűséggel, bátorsággal, elszántsággal és felelősségtudattal" látták el. Nem véletlen, hogy a régi ábrázolásokon ott találjuk őket az ókori istenek oldalán is. Hermész, a nyájak istene, Silvanus, az erdők és mezők istene, valamint Pán, a pásztorok istene mellől sohasem hiányzik a hűséges eb.
Az ókori krónikák feljegyezték Hésziodosz, a nagy görög költő történetét, aki Kr. e. 776-ban született, és eredeti foglalkozása a pásztorkodás, valamint a földművelés volt. Nos, Hésziodosz több saját nevelésű pásztorkutyát is tartott, és amikor a költőt orvul megtámadták és megölték, barátai a kutyák segítségével találták meg a gyilkosokat.
Később Petrus de Crescentis (1600) ír igen részletesen a pásztorkutyákról, mégpedig - egyebek között - ilyenformán: "Azokat a juhászokat, akiket birtokunkon állataink gondviselésével bízunk meg, kutyáknak kell kísérniök. Az ebek először is jó nyomkövetők legyenek, hogy felhajthassák és nyomon követhessék a farkasokat. A juhász lelkiismeretesen gondoskodjék a kutyákról: ápolja, őrizze, tartsa tisztán: naponta söpörje ki óljaikat: szelídítse, engedelmességre tanítsa ebeit. Időnként könnyítenie kell nyakörveiken, napközben pedig többször mossa le őket, nehogy a nagy kánikulában megvesszenek. Hasonlóképpen gondoskodni kell puha és kényelmes fekhelyről, ha szorgalmasan dolgoznak, néha viszont el kell venni élelmüket, és koplaltatni kell őket abból a célból, hogy mohóbbak és gyorsabbak legyenek."
Crescentis fenti sorait szép és érdekes metszet illusztrálja, amely farkasok által megtámadott juhokat ábrázol. Az előtérben három süldő farkas látható settenkedve, prédára várva. A kép középpontjában több farkas "tevékenykedik" éppen darabokra tépik a karámból elragadott juhokat. A juhászbojtárok közül az egyik legényke felmenekül egy fára, a másik ruháit otthagyva életét mentve rohan a szomszédos tanya felé, csak a pásztorkutya marad a nyáj védelmére. Könnyen felismerhető lelógó füleiről és széles nyakörvéről. Az egyik farkast üldözi éppen, s az hanyatt-homlok menekül a hűséges eb elől...
A 16. század közepén Konrad mester, a zürichi szobatudós, aki bizony sok-sok badarságot összehordott az állatokról, pásztorkutyákról lényegében hasonlóképpen nyilatkozik, mint Varro. Azt írja "... legyen (mármint a pásztorkutya) erős, hatalmas termetű, bátor, sőt arcátlanul merész, ugatása és vonítása borzalmat terjesszen, szőrzetének a színe a juhokéhoz hasonlóan világos színű legyen, nehogy a sötétségben folyó kutya-farkas harcban az összesereglett pásztorok a farkassal küszködő pásztorkutyát üssék agyon."
A régi leírásokból kiderül, hogy a pásztorkutyák, ezek a nagy termetű, rendkívül izmos ebek meglehetősen hasonlítottak egymásra. Lehettek eltérések testmagasságban, súlyban, fejformában, de mindenesetre több volt bennük a rokon vonás, mint az eltérés. Hatalmas izomzat, erős csontozat, nagy fej, félelmetes fogazat jellemezte ezeket az állatokat. Bundájuk többnyire bozontos és durva volt, amely védelmet nyújtott a harcban, még erősebb, rémítőbb "jelenséggé" tette, és megkülönböztette ezeket az ebeket természetes ellenségeiktől.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi