bebukik
bebukik tárgyatlan ige
1. Megbotolva, kimerülten, sebesülten, elaléltan beesik vmibe, vhová. Bebukott a gödörbe. Részegen bukott be az ajtón. Eszméletlenül bebukott a lövészárokba. A tág üregbe fővel … bébukott. (Csokonai Vitéz Mihály) A … szerecsen halálra sebesülten bukik be a sátorba. (Jókai Mór)
2. <Rendsz. sürgető v. kétségbeejtő helyzetben levő személy> hirtelen, váratlanul belép, betoppan vhová. Egyszercsak bebukik az ajtón, mintha égből pottyant volna le. Egyszerre csak nyílik az ajtó és a … gyerek bukik be rajta lélekszakadva. (Móricz Zsigmond)
bebukás; bebukó.
