belevesz [2]
belevesz [2] [e-e-e] tárgyatlan ige, (jelentő mód jelen egyes szám 3. sz, kül. az 1. jelentésben:) beleveszik v. belevész is
1. Belevesz (vmibe): <élőlény, tárgy> vmibe belejut, és ott elvész, elpusztul. Beleveszett a Dunába. Belökte a brácsást meg a cimbalmost a folyamba, hogy azok majdnem belevesztek. (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka) <Ember> vmibe belejutva eltéved. Könnyen belevesz az ember abba a sűrű bozótba. || b. (átvitt értelemben) Belevesz (vmibe): vmiben gyorsan v. fokozatosan tovább haladva érzékelhetetlenné válik; vmiben eltűnik, elenyészik. A kiáltás belevesz az éjszakába. A repülőgép lassan beleveszett az ég kékjébe. A szava … beleveszett abba az üvöltésbe, amely az utca sötétjében felhangzott. (Gárdonyi Géza) A síkon is csak eltűnik akárki, a síkságnak is megvan a maga takarója. Itt egy rossz bokor, ott valami nádas, … s belevész, aki messze mén. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, bizalmas) Belevesz vkibe, vmibe: vkinek, vminek teljességgel rabja lesz; belebolondul. Vö.: vesz [2] (I. 5). Beleveszett ebbe a leányba. Nagyon beleveszett az operába. || a. (átvitt értelemben, bizalmas) Belevesz vmibe: hosszú ideig szünet nélkül v. elmélyülten foglalkozni kezd vmivel, nem tud szabadulni tőle. Beleveszett az iratokba, a könyvekbe.
3. (régies) Civakodva beleköt vkibe; összevesz vele. Vö.: vesz [2] (III). Oly ingerült volt, hogy mindenkibe beleveszett. (Jókai Mór)
beleveszés; belevesző.
