búg [1]
búg [1] ige -tam, -ott, -jon (hangutánzó)
1. tárgyatlan Összefolyó, tompa, mély ú-féle hangot ad; ilyen hangon zúg. Búg a búgócsiga, a cséplőgép, a hang, a motor, az orgona, a repülőgép, a szél, a sziréna, a tülök. Bolond hangszer: sír, nyerít és búg. (Ady Endre) Messze gyárnak búg a kürtje. (Juhász Gyula) Rengnek a falak, búg a lift. (Babits Mihály)
2. tárgyatlan <Galambféle madár> egyhangú turbékoló hangon szól. Búg a galamb, a gerlice. Zöld lugasok között Nem búg gerlice. (Berzsenyi Dániel)
3. tárgyatlan (költői) <Személy> erős érzelmi állapotban mély, nyújtott, beszédhanggá nem tagolódó hangot hallat. Anyja reárogy, öleli búgva. (Arany János) Szeretők búgnak és lihegnek, Amig a hajnal hasad. (Ady Endre)
4. tárgyatlan (ritka, költői) <Ének, ima> mélyen, tompán, egybeolvadóan hangzik. Búg a dal, az imádság, a zsolozsma. Gyászos ének búg előtte: Sirva mennek esketőre. (Arany János) || a. tárgyas (ritka, költői) Vmit ilyen hangon kifejez. A Biblia is vallja S búgják bús, ódon énekek: Falánkabban fal férfiút a nő, Mióta város építtetett. (Ady Endre)
Igekötős igék: átbúg; elbúg; felbúg; odabúg; összebúg; végigbúg.
Szóösszetétel(ek): súg-búg; zúg-búg.
