dobog
dobog tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon (hangutánzó)
1. <Láb v. élőlény lábbal> folyamatosan, ismételten tompa hangot idéz elő; egyfolytában többször dobbant. Az asztalon, a padlón dobog. A gyerekek a padban dobogni kezdtek. Súlyos léptek dobogtak a lépcsőn. Méneseknek nyargaló futása Zúg a szélben, körmeik dobognak. (Petőfi Sándor) A rendőr ügyet se vetett rá, ment, dobogva a hatalmas lépéseivel, a hálószoba felé. (Kosztolányi Dezső) Jolán a dívánra omlott és dobogott a lábaival, és homlokát a meztelenné vásott karfába ütögette. (Babits Mihály) || a. Vmi ennek következtében hosszas v. ismételt, tompa, mély hangot ad; dübörög. A táncolók alatt dobogott a padló. Futnak … Dobog a föld, mintha nyögne. (Arany János) A föld néhol dobogott lépéseik alatt. (Gárdonyi Géza)
2. <Szív> ütemesen, folyamatosan működik; lüktet, ver. Alig, erősen, halkan dobog a szíve. (átvitt értelemben) Vkiért dobog a szíve: szeret vkit. || a. <Szív, vmely érzelem, pl. aggódás, félelem, izgalom stb. hatására> szabályos, ütemes működésétől eltérően, erősebben, hevesebben lüktet, ver. Dobog a szíve az ijedtségtől; torkában dobog a szíve: úgy érzi, mintha a nyak ütőereinek heves lüktetése elszorítaná torkát. Érezte, hogy dobog a szíve, és annál kacérabban mosolygott. (Babits Mihály) A szíve olyan izgalommal dobogott …, mint a kártyásoké, a játék döntő pillanataiban. (Hunyady Sándor)
Igekötős igék: feldobog; megdobog; összedobog.
dobogtat.
