élmény
élmény főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Olyan esemény, történés, amelyet az ember lelkileg is átél, s amely mélyebb hatást tesz rá, ill. az a lelki folyamat, amellyel bizonyos jelentősebb eseményeket, történéseket a saját maradandó lelki tartalmává alakít. Csodálatos, érdekes, különös, megkapó, megrázó élmény; gyermekkori, háborús élmény. (túlzó is) Élmény vele lenni. Szörnyű élményem volt. Nagyszerű élményben volt részem. Komoly zenei élmény volt számára. Nyáry a legérdekesebb élményeket mondá el előttem, mikre pestmegyei alispánsága idejéből visszaemlékezett. (Jókai Mór) Felragyogott körültem … egy diadalmas este, egy nekem való élmény. (Kaffka Margit) Kettőnk játéka esténként egészen különös élmény volt. (Kuncz Aladár) || a. Ilyen esemény, történés, ill. ez a lelki folyamat mint vmely művészi megnyilatkozásnak tárgyi alapja. Ez a vers a költő gyermekkori élményéből fakadt. [A] mű … subjectiv élményeim … kifejezésére alkalmasnak látszott. (Arany János) E levelek némelyike éles világot vet a költő akkori élményeire. (Jókai Mór) [Háborús költők,] ti … | lubickoltok az ingyen élmény | ezrek könnyétől sós vizében. (Babits Mihály)
2. (lélektan) Az átélő tudatnak közvetlen, szemléletes, a gondolkodás és ítélő tevékenység számára mintegy nyersanyagként adott tartalma; tapasztalás.
Szóösszetétel(ek): élményízű; élményleírás; élményregény.
