hajlandó
hajlandó melléknév (-an) -bb
1. Olyan <személy>, aki vminek a megtételére, vmilyen magatartásra hajlik (2), hajlamos, készséget mutat. A feltételek teljesítésére hajlandó fél; nem hajlandó vmire; hajlandó azt hinni, hogy …; hajlandónak mutatkozik; hajlandónak ® nyilatkozik (vmire v. vmit megtenni). Összebeszéltem … ezzel a tréfákra mindig hajlandó rosszcsonttal. (Mikszáth Kálmán) Beszélt a lánnyal, hajlandó beszegődni, holnap el is jön, hogy megállapodjanak. (Kosztolányi Dezső) Hajlandó volt azt hinni, hogy rosszulléteit is csak bosszantására affektálja. (Babits Mihály)
2. (régies) Olyan, aki megértő, jóindulatú vki iránt. [Az az emlék] éppen nem tesz hajlandóbbá az öreg iránt. (Jókai Mór)
