hajlandóság
hajlandóság főnév -ot, -a
1. (csak egyes számban) A hajlandó (1) melléknévvel kifejezett (lelki) tulajdonság, állapot. Nincs benne semmi hajlandóság a dologra. Hajlandóságot mutat vmire. Ami … a múlatságot és az időtöltést illeti, a[z] sokféle, és kiki a maga hajlandóságát követi. (Mikes Kelemen) Vidéken szoktak így elterpeszkedni az urak, akiknek nincs hajlandóságuk hamarosan búcsút mondani a széknek, amelyen megtelepedtek. (Krúdy Gyula)
2. Különleges (lelki) készség, képesség vmire, vonzalom vmihez; hajlam(osság). Nagy hajlandóságot érez a zenéhez. Ki erre, ki amarra a betegségre és bűnre örökli a hajlandóságot. (Ambrus Zoltán) A szépre, jóra, ideálra | van hajlandóság bennem is. (Szabó Lőrinc)
3. (ritka, régies) Szerelmi vonzalom, rokonszenv. Ott van a leány, édes uramöcsém; … ha meg tudod nyerni a hajlandóságát, tied lesz. (Jókai Mór)
hajlandóságú.
