hát [2]
hát [2] határozószó, kötőszó és mondatszó, (népies) há
I. határozószó
I. <Kérdés bevezető szavaként.>
1. <Párbeszédet kezdő v. máshoz szóló kérdés bevezető szavaként, főleg bizalmas viszonyban levők közt, néha annak érzékeltetésével, hogy a kérdező némi gondolkodás, töprengés után szólal meg.> Hát mi újság nálatok? Hát te ott voltál-e tegnap az ülésen? Hát hogymint vagytok otthonn, Pistikám? (Petőfi Sándor) Pálinkás jó reggelt urak … Hát hogymint ityeg a fityeg? (Jókai Mór) No öregem, há megiszik-e egy pohár erőset? (Móricz Zsigmond)
2. <Vagylagos eldöntendő kérdésben, nyomósító szóként.> Te! Hát találkoztál az igazgatóval vagy nem? (Móricz Zsigmond)
3. <Ellenvetést tartalmazó kérdés bevezetésére, színezésére, ellentétes kötőszóval v. anélkül.> Szép, hogy vállalkoztál erre a feladatra, de hát nem kellett volna-e sokkal hamarabb megtenned? [Azt mondják, úgysem lesz ebből a gyerekből semmi.] – Hát nem kell-e mindent megpróbálnunk, hogy minél előbb magára találjon? Honnan tanuljam hát meg a közigazgatást? (Mikszáth Kálmán) || a. <Feltételes mondattal kifejezett ellenvetést, megállapításban való kételkedést bevezető szóként, gyak. de kötőszó után.> Felelnék rá: de hát minek? | Elhal számon a felelet. (Arany János) Végső rendelkezést tennék; de hát minek? | Nem igen van miről. S ha volna sincs: kinek. (Arany János)
4. <Bizonytalan kérdés, találgatás kifejezésében; kb. a. m.:> ugyan. Zörgetne is [Toldi], nem is; bátorsága nincsen, Csak úgy tétovázik keze a kilincsen. | Ejnye, hát hol járhat most ez a félsz benne? (Arany János) Hm, mit hallhattak hát [a cselédek]? (Jókai Mór) –41 <Nem kívánt következmény esetleges bekövetkezésétől félő személy érzésének festésére.> De hát lehetséges volna az, hogy azért, mert a csatában valami baleset történik, engem büntessenek meg? (Jókai Mór) –42 <Kérdést követő kérdés bevezetésére, nyomósító kifejezésként v. ilyennek nyomósító szavaként.> Elhervad a rózsa, lehull a levél! | Hiába hisz ember, hiába remél? | Hát semmi, de semmi, ami vigasztal Ott túl amaz árkon ujra tavasszal? (Vajda János)
5. (érzelmi hangsúllyal) <Csodálkozást, meglepetést, enyhe rosszallást, megütközést kifejező eldöntendő kérdés bevezető szavaként; a kérdő mozzanat háttérbe szorulásával is.> Hát te hogy kerülsz ide? Hát te mit csinálsz itt, te csirkefogó! Hát te mit keresel itt?: miért jöttél ide? Hát te is itt vagy?! Hát megjöttél?! Hát maga itt?! Hát te nem jössz velünk?! Monda Lajos: „Hát már fel sem is köszöntöd, | Leányom Piroska, nemes Csuta Györgyöt?” (Arany János) Oh boldog isten! hát te mégis itt vagy? (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Mi a csoda ez? Hát ez a kend felesége? (Jókai Mór) Szent Isten! Hát már ennyire vannak! ki hitte volna! (Mikszáth Kálmán) –51 <A közlés tartalmát v. annak egy részletét megismétlő kérdés szavaként, annak jelölésére, hogy nem akarjuk v. nem merjük hinni, hogy valóban úgy van, ahogyan hallottuk.> Most mondják, hogy az anyját megölték. – Hát megölték? (Gárdonyi Géza) –52 <Tagadó értelmű kiegészítendő kérdés előtt:> ugyan. [Jókai] fejébe vette, hogy őneki hivatal kell. Milyen bizar gondolat! Hát milyen hivatalt adhatnának őneki? (Mikszáth Kálmán)
6. <Erős felindultság, megütközés, méltatlankodás, bosszankodás, harag kifejezésében.> Hát tehetek én arról?! Hát még mit nem?! Huh disznó fikom adta – ordított a jussos rokon – hát te itt tolvajkodol? (Tolnai Lajos) A tarka Zebedeusát ennek a vármegyének, hát nem tudják nappal megcsináltatni azt a hidat? (Mikszáth Kálmán) Na, ez hallatlan; hát csakugyan meg akarsz bolondítani? (Móricz Zsigmond)
7. <Állítás értelmében használt tagadó kérdés v. pozitív értelmű negatív alakú kérdés bevezetésére.> Nekem a bor hogymikép is | Ártana? | Hát hiába voltam volna | Katona? (Petőfi Sándor) A bizony nem akar egyebet, mint Fannyt elvinni a háztól és magánál tartani örökre … – És miért? szeretném tudni, miért. Hát nem neveltem én őt tisztességesen? (Jókai Mór)
8. (bizalmas) Hát nem?: <közlés megerősítését váró kérdésként:> nem úgy van?, nincs igazam? (nincs igaza?), nemde? Ezt igazán tudhattam volna! Hát nem?
9. Hát aztán?: a) <események elbeszélésében, további részletek iránt érdeklődő kérdésként:> mi történt v. mi történik, mi lesz azután? [Kirándulni voltunk. Bejártuk a Dobogókő vidékét … Csak este jöttünk haza.] – Hát aztán? – Aztán együtt vacsoráztunk …; b) <mások véleményének ismertetésében:> az említetteken kívül mit mondott (mondtak) még? [Mesélik, hogy nagybátyám] egy egész palotát tart a kutyái számára, s velök egy asztalnál eszik. – Hát még? – Hogy egész háremet tart parasztleányokból s magához hasonló betyárok társaságában reggelig eltáncol velök, akkor meg összeveszíti a társaságot, s vérig verekszenek. – Hát aztán? (Jókai Mór) c) <sértődöttség kifejezésére:> kinek mi köze hozzá? semmi közöd (közötök, közük) hozzá!
II. <Kérdésre, felszólításra, javaslatra adott feleletben.>
1. (bizalmas) <Eldöntendő kérdésre adott igenlő felelet nyomósítására, különösen ha e felelet magától érthető; főleg puszta igével, igekötővel, határozószóval, határozóval, tárggyal, alannyal történő rövid felelet után, gyak. érzelmileg színezett beszédben, pl. fölény, méltatlankodás kifejezésében.> [Tudod-e, milyen nap van ma?] – Tudom hát. [Megnyerted a játszmát?] – Meg hát! [Most fogjunk hozzá?] – Most hát! [Kocsin jöttetek?] – Azon hát! [Jelest kaptál a dolgozatra?] – Azt hát! [Mit gondolsz, Pista lesz a győztes?] – Az hát! [Nem te voltál?] – Nem hát! || a. <Eldöntendő kérdésre v. közlésre, javaslatra – főleg igekötővel, határozószóval, határozóval, tárggyal, alannyal történő felelet előtt – használt szóként, rendsz. a biz, bizony szóval együtt s nyomósító értékkel.> [Igaz, hogy berúgott a fiú?] – Hát bizony be, alaposan. [Sokáig vártál rám?] – Hát bizony sokáig. –a1 (népies) <A hát … biz(ony) közrefogja a tulajdonképpeni felelő szót.> [Ki kellene már hajtani a jószágot.] – Hát ki biz a. || b. (bizalmas) <Eldöntendő kérdésre adott, érzelmileg színezett igenlő felelet bevezető szavaként, gyak. fölényes kifejezésben v. arra utalva, hogy a kérdés felesleges, mert magától értődik, hogy amit kérdeznek, az valóban úgy van, úgy történt meg, úgy lesz.> [És boldog vagy?] – Hát hogyne (volnék boldog)! [Kijössz holnap a meccsre?] – Hát hogyne (mennék)! De mennyire hogy kimegyek! [Te is ott leszel?] – Hát persze.
2. Hát igen: <töprengéssel járó helyeslés, beleegyezés, hozzájárulás kifejezésére; rendsz. ellenvetés, akadály részletezése előtt.> [Jó lenne kimenni a szabadba.] – Hát igen …, de még van egy órai munkám. Izidórához? Hát igen, bizony! Ohó, de ez nem ment ám oly hamar. (Vajda János)
3. <Kiegészítendő kérdésre adott felelet bevezetésére, gyak. annak jelölésére, hogy a felelet magától értődő.> [Ki volt itt?] – Ki lett volna? Hát az újságos. Kiktől vannak [a versek]? – Hát a legszebbek Vad Jánoséi. (Jókai Mór) Ki az a Bencsik Józsi – kérdezte Ferkó. – Hát a bakter a dombon. (Móricz Zsigmond)
4. <Vkinek hogylétét, életkörülményeit tudakoló kérdésre adott feleletben, főleg olyankor, amikor nem jól van vki, nem jól megy dolga; gyak. csak v. bizony szóval együtt.> [Hogy vagy?] – Hát csak megvagyunk valahogy. [Hogy érzed magad?] – Hát bizony nem a legjobban.
5. (ismételve is) <Kérdésre v. felszólításra adott feleletben, rendsz. annak érzékeltetésére, hogy a felelő némi gondolkodás, töprengés után v. nem nagy lelkesedéssel, tartózkodva, bizonytalanul, esetleg ímmel-ámmal felel, mikor nem tudja hamarjában, mit feleljen, mire határozza el magát.> [Most mit csinálsz?] – Hát bizony magam sem tudom. [Egy óra múlva indulunk. Gyere velünk!] – Hát még nem tudom, nem jön-e közbe valami. Minek magának egy csók egy gyerektől? – Hát csak – felelte a legényke nyeglén, vállát vonva. (Mikszáth Kálmán)
6. <Kérdésre, felszólításra adott felelet bevezetésére, többé-kevésbé határozatlan érzelmi színezettel.> Hadd látom, micsoda nóta ríkat meg engem! … – Hát bizony megteszi a „fecském” nóta. (Jókai Mór)
III. <Felszólítás, biztatás, kérlelés színezésére.>
1. <Felszólítás, biztatás nyomósítására.> Hej pajtás, igyunk, igyunk hát. (népköltés) Alig várjuk: hogy azt mondják: ide hát Védelmezni bajában a szent hazát! (Petőfi Sándor) Utánam hát, dalolva, ti: hajdinom, diadalmom! (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Mondd meg ma hát nekem, te régi tűzimádó | tüzek közt mely tüzet imádsz te más felett? (Babits Mihály) Gyi te ló! Kutyák igyák véreteket. Gyi te hát! Gyi hé! Gyi hé! Gyi hé! (Móricz Zsigmond)
2. <Nyugtatásban, csitításban, kérlelésben.> Megmondom. Csak eressz el. Tégy le a földre. No hát no. Ne légy hát olyan haragos! (Jókai Mór)
IV. <Megengedő, ráhagyó mondatok színezésére.>
1. <Beleegyezést jelentő feleletben.> [Holnap mégis szünet lesz: hadd menjek el kirándulni.] – Hát jó, elmehetsz. [Szeretnék vasárnapra néhány vendéget hívni.] – Hát csak hívj. Fára a cudart! – Hohó! Az az én rabom. – Hát tegyen vele, amit akar. (Gárdonyi Géza)
2. <Vmely állítás érvényességének többé-kevésbé való elismerésében.> Hát ezért megengedem, hogy van köztük [= a nők között] angyal is. Az enyém véletlenül kígyó volt. (Gárdonyi Géza) Pesten azt beszélik, üres mán [= már] a Hortobágy, se ló, se marha. – A, hogyisne. Hát sok lovat elvittek, de nyől [= nő] az … (Móricz Zsigmond)
3. <Belenyugvást, beletörődést jelentő feleletben.> [Hallom, elvesztetted az esernyődet.] – Hát bizony elvesztettem. –31 <Gúnyos ráhagyás, gúnyos belenyugvás kifejezésében.> Jó volna látni mintának egy ilyen beszédet, mi szokott abban lenni. – Sok zöldség … És ezt nekem szóról szóra be kell magolnom. De hát ilyen az ember. Hihetetlen, mi mindenre nem képes a hazájáért! (Mikszáth Kálmán) Találja ki, mi ez? … Megízlelte. – Szilvórium! – Hát persze! (Móricz Zsigmond)
V. <Állítás nyomósítására, gyak. más nyomósító szóval együtt.>
1. <Egyszerű állítás, ténymegállapítás nyomósítására.> Fölnézett az égre, hát bizony [a nap] … már magasan járt. (Mikszáth Kálmán)
2. (hangsúlyos szóként) <Fokozás bevezetésére és nyomósítására.> A királynék is meghalnak, hát még az órásnék! (Krúdy Gyula)
VI. <Részletezést lezáró mondat élén, rendsz. megkönnyebbülést kifejező v. nyomósító szóként.> Odamegyek, látom a juhot, mán [= már] meg van bontva … Kiáltok ennek a fiúcskának, itt e, hogy szaladj mán te a bacsunál [= a bacsóhoz], itt egy juh! … Hát én egyebet nem tudok. (Móricz Zsigmond)
VII. <Magyarázó okot jelentő mondatban, annak jelölésére, hogy a tartalmi összefüggést, a magyarázatot természetesnek, magától értődőnek tartjuk.> Aztán hogy illett a fejsze a kezébe, mert hát fiú … (Mikszáth Kálmán) Talán én voltam az utolsó visszatérő [a hajóra], – mert hát egyúttal meg is ebédeltem egy osztériában [= kisvendéglőben]. (Gárdonyi Géza)
VIII. (érzelmi hangsúllyal) <Ingerült megállapításban, érzelmileg színezett nyomósító szóként, többféle érzelem kifejezésében.> Kár? … No hálistennek, csakhogy idejutottunk. Hát kár. Kár, hogy engem vettél el, nem őt, úgy-e? (Móricz Zsigmond)
IX. (érzelmi hangsúllyal, gyak. hosszan elnyújtott á-val ejtve) <Elbeszélésben, érdeklődést keltő, meglepetést festő, a figyelmet felcsigázni igyekvő kifejezésnek érzelmileg színezett szavaként.> Már éppen lefeküdtünk, hát egyszer csak megveri ám valaki az ablakot … Óvatosan lépkedek a sötét folyosón … Hát egyszerre kivágódik egy ajtó. Hát egy ötméternyi magas sziklapárkányon látom az én iszákomat s a rárakott szerszámaimat mind … (Jókai Mór) Nézi a fazék vizét, hát máknyi kis zsírcseppek úszkálnak rajta. (Gárdonyi Géza) [Misi] benézett a kirakatba, hát uramfia, ott volt a Csokonai. (Móricz Zsigmond) – IX1 (érzelmi hangsúllyal) <Felsorolásban, felsoroló részletezésben egyes részletek bevezetésére, ismételve, csodálkozást festő, érdeklődést keltő szóként.> Puszta a kert, e helyett a Szántóföld szépen virít, Termi bőven a pipacsnak Mindenféle nemeit… Hát a mente, hát a nadrág, Úgy megritkult, olyan ó, Hogy szúnyoghálónak is már Csak szükségből volna jó. (Petőfi Sándor)
II. kötőszó <Kérdő mondatok kapcsolására.>
I. <Párbeszédben, a tárgy folytatását, további részletezését, a beszédnek újabb tárgyra terelését bevezető szóként; a kifejezett v. odaértett előzményhez való szorosabb kapcsolat érzékeltetésére.> Hát még mit hallottál róla? Hát még mit tudsz róla? Hát még mivel szolgálhatok? „Hátha bizony … jaj de! – Tudod-é mit? … áh de!” | „Hát a királynénak elpanaszolnád-e?” | „Nem” felel a másik, hirtelen és bátran. (Arany János) Tud-e kártyázni, amice? – Nem tudok. – Hát inni tud-e? – faggatott kedvetlenül. – Megpróbálom. (Mikszáth Kálmán) – I1 <Ismétlésben a második részletet és a további részleteket kutató kérdés bevezetésére.> Nem félt, hogy szülei megtudják?… Hát a bátyád s ángyod nem félsz, hogy megtudja?… Hát nővéreidtől nem félsz, hogy megtudják? (Arany János–Kínai dal) || a. <Elbeszélésben, hosszabb beszédben, leckéztetésben, töprengésben új tárgyra térő kérdés bevezetésére.> Hm. Beszélni tudsz, azt látom … Hát kenyeret sütni tudsz-e? (Jókai Mór) Ne is add oda [a falovat], vagy könyv, vagy ló … Hát nem tetszik neked a könyv? már megbántad? (Móricz Zsigmond) || b. <Fokozó értelmű kérdésben.> Elég lesz-e egy huszas? – Nem? – Kettő. Az sem? – No? hát három? (Jókai Mór)
II. <Következtető mondatok kötőszavaként.>
A. <Mellérendelt mondatok, tagmondatok kötőszavaként.>
1. <A második v. későbbi m, tagmondat bevezetésére, azt jelezve, hogy tartalma természetesen következik a megelőző m(ok), tagmondat(ok) tartalmából:> tehát, azért tehát, azért. Azért hát: azért tehát. Hívtál, hát itt vagyok. Hoztam kendnek szép virágot elültetni; aztán hallottam, hogy süt, hát fát is hoztam. (Jókai Mór) A szabadság meglett volna, de vele élni nem látszott tanácsosnak. Azért hát Pestre érve jobban szeretett volna [Jókai] Tardonán lenni. (Mikszáth Kálmán) A vár nagy fogyasztó, mindenféle mesteremberekre rászorult. Hát jöttek, mint a juhok a sóra. (Mikszáth Kálmán) Izgatta szívem negyven cigarettám. | Meg más egyéb is. A fekete. Minden. | Hát fölkelek. (Kosztolányi Dezső) –11 Így hát v. (ritka) úgy hát: tehát. Ön azt mondja: a költőnek ismerni kell a nyelvet: így hát a nyelvtan aesthetikába való. (Arany János) Bátyám ritkán van itthon, Ángyam mindig az anyjánál lakik, Úgy hát e kettőtől nem félek. (Arany János–Kínai dal) || a. <Lazább okozati összefüggésre utalva:> az említett dologgal, eseménnyel, a részletezett körülményekkel többé-kevésbé összefüggésben …; (s) így. Az öreg néha lement az erdőn át Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg koldult. Az uraság házából is csöppent olykor az asztalukra. Hát azon a napon is a városból jött meg az öreg. (Gárdonyi Géza) Csak erre hozott a vonat, hát leszálltam. (Gárdonyi Géza) –a1 <A beszédhelyzetre támaszkodó használatban:> amint látjuk, tapasztaljuk; tehát. Hát akkor indulhatunk is. Hát most már nincs is rá szükségem. || b. <A következtetésben vmi meglepő, megütközést keltő tényről, felismerésről van szó.> Szeme félénken, zavarral fordult a mellékszoba felé … – Hát ott van a pipiske, hahaha? [– gúnyolódott Mácsikné.] (Mikszáth Kálmán) [Dániel úr, aki azt mondta, hogy fáj az ujja,] gonddal jegyez valamit egy sárga bőrtáblás zsebkönyvbe. Hm, hát már tud írni! (Gárdonyi Géza) || c. <Olyan kérdő mondatban, amelyet a megelőző közlés(ek), kijelentés(ek) alapján, következtetésszerűen mondunk; néha a kérdő mondat belsejében.> Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ezért születünk hát, ez az életi cél? (Vajda János) || d. <Az okozati összefüggésre való ráeszmélés kifejezésére.> Most is, ha kakuk elkezdi: kakukk! az egész Phoenicia népe Siet a búzát és árpavetést szántóföldjén learatni. – No, azért mondják hát: „szól a kakuk, mezőre …!” (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Együtt jár ez a leány Palival az iskolába. Hitványka leány volt … S nem is valami értelmes leány … Hát lám azt a Veront emlegette vasárnaponkint a Dúló-fiú. (Gárdonyi Géza)
2. <Hosszabb történet elmondásakor, részletező elbeszélés befejező mondatában v. befejező szakaszában, az eredményt v. az eredménytelenséget összegező megállapítás bevezető szavaként; kb. a. m.> tehát, röviden szólva; egyszóval. Hát ez az út sikerrel járt. Hát ez a tervünk nem sikerült.
3. <Más mellérendelő szók után, saját viszonyító szerepének háttérbe szorulásával.> A fiú sokba került; hanem hát egyetlen gyermek volt. (Jókai Mór) Három-négy év, s visszakerülnek [Amerikából]: a földekről letisztul az adósság. Éshát [= és hát] ami fő: Kelesse elszokik az italtól is. (Gárdonyi Géza) Apró gyerekek az út mellett … Mind ismerős szemű, mind ismerős képű, de mégse ismeri egyiket se, – pedig hát ő minden gyereket ismert a faluban. (Gárdonyi Géza) Mács elcserélte [a szekeret]. Pali a fejét rázta: – De hát bizonyos-e ez? (Gárdonyi Géza)
B. <Alárendelt mondatokban, főleg főmondatok viszonyító szavaként.>
1. <Feltételes mellékmondatot követő főmondat viszonyító szavaként, akkor határozószóval v. anélkül; rendsz. a következmény nyomatékosabb kifejezésére.> Ha én meglátok egy kanárit … és megszeretem, hát egyszerűen megszerzem magamnak anélkül, hogy kíváncsi volnék, ha vajon az is megszeretett-e engem? (Mikszáth Kálmán) A király igen tudja, hogy ha Eger elesik, hát beteheti a szent koronáját a kamarájába. (Gárdonyi Géza) Aztán, ha egy is moccan, hát durr bele egy golyót a hasába. (Nagy Lajos)
2. <Feltételes alakban közölt ténymegállapítás után, a tény következményeként közölt állítás nyomósítására.> Ha már ide vetett az Isten haragja ebbe az utálatos kis … fészekbe, hát élek a családomnak. (Móricz Zsigmond)
3. <Hasonló szerepben, feltételes mód mellékmondat után következő s annak tartalmát nyomatékosan ismétlő főmondat bevezetésére, akkor határozószóval v. anélkül.> Forma biz ez az egész, de ha már egyszer ilyen vagyok, hát ilyen vagyok. (Mikszáth Kálmán) –31 (főmondatban v. ritk. mellékmondatban) <A feltételes kötőszóval szerkesztett mellékmondatban és az utána következő főmondatban ugyanezt a főnevet használva, a fogalom nyomósítására:> Ha verseny, (akkor) hát legyen verseny. Ha szerelem, hát legyen szerelem… (Ambrus Zoltán) Hát ha paraszt, legyen paraszt… (Móricz Zsigmond)
4. <Okhatározó v. az okra is utaló kötőszóval bevezetett mellékmondatot követő főmondat bevezető szavaként, az okozatot, a következményt rendsz. magától értődőnek jelölve:> így tehát (természetesen) …; azért tehát. Miután ismét nem szólhatott, hát csak hümmögött. (Krúdy Gyula)
III. mondatszó
1. (gyak ismételve) <Nehezen induló beszélgetésben, akadozó párbeszédben v. elbeszélésben, a szavak, a kifejezés keresésének, a habozásnak jelölésére, rendsz. hosszabb szünetekkel megszakítva, néha hasonló értékű kifejező mozgástól kísérve.> Látom, hogy itt vagy … Hál’istennek … hát … (nyel) vót-e ott esső? (Gárdonyi Géza) Most van a fordulója [a házasságunknak], a tizedik … Hát, hát, már úgy látszik, együtt fogunk elkorhadni! (Móricz Zsigmond)
2. <Párbeszédben, közelebbi, pontosabb, szabatosabb feleletet váró kérdésként.> – Tán lázongatok? – Nem mi bizony. – Hát? Közhatározatból | Kiverjük a nyeglét, mind aki van. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
3. (népies) <Eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként:> (természetesen) igen; persze [Voltál az iskolában?] – Hát. [Megjött-e apád?] – Hát. Büntetésül nyomták rá, tavaly. – Büntetésül? – Hát. (Gárdonyi Géza) Érti kend, Jóska bácsi? – Hát – hagyja helyben félelemmel Jóska bácsi. (Tömörkény István) Elég előre egy selyem pruszlik is. Mi? – Hát. (Móricz Zsigmond) –31 (ritka, népies) <Tagadó alakú eldöntendő kérdésre adott tagadó értelmű felelet megerősítéseként.> Mást nem szólt? – Nem. Semmit? – Semmit. – Egy szót se? – Hát. (Móricz Zsigmond)
