hej [2]
hej [2] [ë v. e] mondatszó hejh; (tájszó) héj, (ritka) héjh (népies)
1. <Távolabb levő v. vhol a közelben tartózkodó személy figyelmének felhívására, kiáltva, megszólítás helyett, főleg olyankor, amikor a személy neve v. kiléte ismeretlen a beszélő előtt:> hé! Hej kívül is, hej belül is, ki van itthon …? (Vörösmarty Mihály) Hej! ki hozza, kormányozza Ide azt a gályát? (Arany János) Héj, kocsmáros, hova lett kend? (Arany János) A partról nagyot kiált valaki hozzá: – Hej. (Tömörkény István) –11 <Leereszkedő megszólításban.> Ni legény, hej, barátom – kiált egy favágással foglalkozó paraszt sihederhez. (Tolnai Lajos) || a. <Kérdő v. felszólító mondat után, a kérdés, felszólítás nyomósítására.> Áll a kis lak pusztán, ridegen, … Kapujánál jő megy idegen S „ki van itthon, hej, no?” bekiált. (Arany János) Szorítsd azt a lapátot, hééééj! (Jókai Mór) –a1 <Bosszús kiáltásban.> Bezörgetett a kapun. Sokáig nem jött senki azt kinyitni. – Nyisd ki héj, ordítá Diaz, vagy az ablakon megyek be! (Jókai Mór) || b. (ritka, költői) <Az olvasó figyelmének felhívására, a megszólítás nyomósítására.> Hejh burzsoá! hejh proletár! – | én, József Attila, itt vagyok! (József Attila)
2. <A közelben v. távolabb levő, ill. jelenlevő ismert személy megszólítására:> hé! Héjh te leány: kóstold meg elébb ezt a bort. (Jókai Mór) –21 <Kedveskedő megszólításban.> Hejh galambom, szőke bimbóm, Mit nevetsz? (Vörösmarty Mihály) –22 <Bosszús megszólításban.> [A hirnök] vissza-kurjogat: | Toldi, hejh, vén Toldi, | Kösd fel magadat. (Vörösmarty Mihály) –23 <Tiszteletet érdemlő személy megszólításában, néha a hé-vel szemben.> Hej! Sokrates! – | Menj, hé [, tanítvány], kiálts helyettem egy nagyot. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) –24 <Leereszkedő megszólításban.> Jön be… a kisbíró s elkezdi: – Héj, Dacsó Marci öcsém. Azt parancsolja neked bíró uram… (Jókai Mór) –25 <Gúnyos megszólításban.> Hej, Laboda, Laboda, | Lábod ide, amoda. (Vörösmarty Mihály)
3. <Több személy közös megszólításával kapcs., nyomósító szóként:> hé! Hej, emberek! –31 (költői) <Metaforás megszólításban.> Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? (Ady Endre)
