hó [4]

Full text search

hó [4] mondatszó
I. (Rendsz. tegező viszonyban, megszólításra v. megszólítás kiegészítésére használt szóként) (népies)
1. <Messze levő v. vhol a közelben tartózkodó személy megszólítására, olyankor, amikor a személy neve v. kiléte ismeretlen a beszélő előtt:> hé! (1), halló!  Hó, ki járt ott? … kiáltott a férfiú. „Hollá! hó!” kiabál [Bende], „ki van itt? hol vagytok?” (Arany János) Hó! ki van itt? (Szigligeti EdeShakespeare-fordítás)
2. (bizalmas) <Jelen levő v. a közelben tartózkodó ismert személy megszólításakor, más megszólítás kiegészítéséül:> hé! (2).  „Andoriás hó!” kiált kissé fojtott hangon az első. (Jósika Miklós) Hó fráter! – kiáltotta el magát [a tanító] – alszol? (Móricz Zsigmond)
3. (ritka) <Mondatvégi v. közbevetett nyomósító szóként, felszólítás után.>  Talpra hó! (Győry V.Molière-fordítás)
4. (tájszó) <Megszólításra adott válaszként, főleg távolról.> Pista, hó! [Felelet] Hó!
5. (ritka) <Kutya hívására, kiegészítő hívó szóként.>  Itt, Szikra, erre, hó! (Szász KárolyShakespeare-fordítás)
II. <Megállást parancsoló szóként.>
1. (néha más mondatszó-val együtt) <Haladó ló v. szarvasmarha megállítására.>  Hó! – mondta egyszer az ember. A lovacskák megállottak. (Tömörkény István) Hó! kiáltott az, aki a szánt hajtotta. (Krúdy Gyula) || a. (rendsz. ismételve, más mondatszó-val együtt) <Vágtató lovat lassúbb mozgásra biztató szóként.>  Hó, hohó, hó – kiáltják egyformán a lovaknak [a versengő kocsisok], és meglassubbodnak azonnal. (Tömörkény István) || b. <Nyugtalan állat nyugtatására.>  A tehén a farkával csapkodott. – Hó, – szólt rá Erzsébet, s az állat lassan leeresztette a farka bojtját. (Móricz Zsigmond)
2. <Felszólításként kocsishoz, hogy állítsa meg a lovakat.> Hó, kocsis! le akarok szállni.  Egyszerre azt mondja a kocsisnak: „hó, megállj!” (Déryné) Ha azt kiáltja nekik [= a kocsisoknak, a kormányos]: Hó! akkor megállnak. (Tömörkény István) || a. <Figyelmeztetésként a kocsisnak, hogy rossz irányban mennek a lovai.>  Hó ne hajts a kapufélfának! (Jósika Miklós)
3. (bizalmas) <Felszólításként, személyhez:> állj(on) meg! Ne menj(en) tovább! Hó, ne szaladj!  S mikor a hágcsó fenn éri a vár falát, Oda kiált [Lajos király a felmenni akaró barátnak]: „hó várj s jer utánam, barát!” (Arany János) A főbiró fölugrott erre, mint egy hörcsög, útját állta: – Ohó, hó! Lassan a testtel, fiacskám! (Mikszáth Kálmán)
4. (átvitt értelemben) <A beszéd v. a gondolatmenet megszakítására utaló szóként.>  De hó! megálljunk! Elcsapongtam messze! (Ábrányi EmilByron-fordítás) || a. <Hirtelen felvillanó gondolat jelentkezésével együtt.>  … hanem, hó! most jut eszembe … János gazda, hova is tette a minapában kardjaimat? (Petőfi Sándor)
5. <Tiltakozásban.>  Hó – protestálok! kiáltott Márton. (Jósika Miklós)
6. (bizalmas) <Megütközés, ellenvetés, visszautasítás kifejezésében.> Hó! nem úgy van ám az!
III. (népies) <Állatterelő, szarvasmarhának, rendsz. az ellenkező irányra utaló mondatszó társaságában:> balra! Csá, te Rendes! – Hó, te Szilaj!  Máté gazda elbúcsúzott, és futásnak lódult a szekere után. – Csáli [= csálé] hó! (Gárdonyi Géza)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi