kegyes
kegyes [ë-e v. e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. (régies, választékos) Vki iránt leereszkedően nagylelkű, kegyet (1) gyakorló, osztogató <személy>. Kegyes fejedelem, pártfogó. Köszönöm Nagyasszonyom, | hogy oly kegyes valál. (Katona József) Nagyságos úr, kegyes pajtásom, Bocsáss már, nehéz a fejem. (Ady Endre) Ki kellene fizetni, … hadd menjen! Kegyes lenni és ajándékosztó! … Menjen békén, ne érezze megalázottnak magát. (Kaffka Margit) || a. (átvitt értelemben, költői) Különösen kedvező <sors, élet>. Egyszer volt itt a Sors kegyes, | Bukásban is nagy és kegyes. (Ady Endre)
2. (régies, választékos) Ilyen személyre jellemző, tőle származó, vele kapcs. Kegyes mosoly, szándék. Méltóztassanak kegyes szívvel fogadni legforróbb köszönetemet. (Kossuth Lajos) A tanító … Ilkához is intézett néhány kegyes kérdést. (Gárdonyi Géza)
3. (elavulóban, választékos) <Alázatos v. udvariaskodó kifejezésekben:> szíves, kedves. Kegyes engedelmét kéri vkinek; ® lesz(el) v. lenne, lennél (oly v. olyan)* kegyes? Legyen (oly)* kegyes idefáradni. Ön nagyon kegyes hozzánk. Kegyes engedelmükkel, egyszerre mondom a jövendőt valamennyinek. (Vas Gereben)
Kerülendő szó vagy kifejezés.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
4. (ritka, vallásügy) Buzgón vallásos <személy, csoport>. Ahhoz a fához egy szegény kegyes … barátot kötöztek kegyetlen tatárok. (Jókai Mór) || a. (gúnyos) Kenetesen vallásos <személy>. Afféle kegyes ember.
5. (vallásügy) Vallásos indítékból fakadó, vallásos jellegű <dolog>. Kegyes adomány, cselekedet. || a. (gúnyos) Érzelgősen, kenetteljesen vallásos, paposan oktató <megnyilatkozás>. Kegyes szavakkal bocsátotta útjára. Igyekezzék, hogy versében inkább költői becs legyen, mint hosszú kegyes oktatás. (Arany János) Monoton jelleget ad … ez alaknak a szörnyű szóár [= szóáradat], … a kegyes mondások és kapzsi megjegyzések örökös váltakozása. (Péterfy Jenő)
6. Vmely jó cél érdekében jóakarattal végzett <helytelen cselekedet>. Kegyes csalás: gyengédségből, szeretetből elkövetett, senkinek kárt nem okozó cs.; kegyes furfang, hazugság. Elhatározta …, hogy valami kegyes csalásban fog keresni kibúvó ajtót. (Jókai Mór)
7. (választékos) <Csak néhány szókapcsolatban:> piarista. Kegyes tanító rend. Kegyes atyáknál öreg iskolában Magyart, latint oktattam. (Juhász Gyula)
8. (régies) Kegyelmes (1). Oh ne remegj, kisegít minket még a kegyes isten. (Vörösmarty Mihály)
9. (tájszó) Kedves, szép <nő>. Az én lányom oly szép, oly kegyes, ki sem lép az ajtón aranygyűrű nélkül. (népköltés)
II. főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. (régies, irodalmi nyelvben) Kegyes (4a) személy. [Isten] elítéli … a templomajtóban alamizsnát osztó kegyest, azon bűnéért, mit az lelkében gondosan eltakart. (Jókai Mór)
2. (régies, költői) <Szerelmi v. házassági kapcsolatban:> nő, kül. szeretett nő. Ha ki akar látni egy nyomorult lelket, Nézze az én árva keserves fejemet … Ég olthatatlanul buzgó szerelembe, Bízik csak egyedül egy vidám kegyesbe. (Balassi Bálint) Én kegyesem, szép hitvesem, Ellenemre jársz-é? (Arany János)
3. (ritka, választékos) Kegyesek: kegyesrendiek, piaristák. A fiam első osztályba jár a kegyesekhez. (Gárdonyi Géza)
