kihall
kihall tárgyas ige
1. <Zárt helyről kihangzó hangot> kívül meghall. Az ablakon át is kihallom, amint a szobában álmosan veri az óra a tizenegyet. (Gárdonyi Géza)
2. <Vmely hangot> különféle hangokkal együtt, de a többi hangtól tisztán megkülönböztetve hall. Száz közül is kihallom a fiam hangját. A nyers éktelen férfiordítás közül ki lehete hallani a csengő-bongó magas nőéneket. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben, ritka) Beszédhangból kiérez (2) <vmit, rendsz. a beszélő érzelmi magatartását>. Kihallotta hangjából a palástolt szomorúságot, a rejtett irigységet.
kihallás; kihallható; kihalló; kihallott.
