közéje
közéje [e] határozószó (személyragos) közém, közéd, közénk, közétek [ë], közéjük v. (régies) közéjök (az egyes szám 3. személyben személyrag nélkül is:) közé Nyomósítva: őközéje, őközéjük stb. (az egyes számú alakok csak szembeállításban) Az én, te stb. személynévmásnak a közé névutóval nem haszn. kapcsolata helyett, néha a mutató névmással és e névutóval alkotott összetétel jelentésében.
1. <Az egyes számú alakok csak szembeállításban.> A személyraggal megjelölt, a megnevezett, az előzményekből ismert személyek, tárgyak közé. Ülj le közénk. Egy darabig nézte a labdázókat, aztán ő is közéjük állt. Ez az ember nem közétek való. Éket vert közém és a barátom közé. Mi? hogyan? – dobbant közénk a vendéglős – hogy Gyula becsületes ember? (Tolnai Lajos) A kalászok … megnőttek. A kék búzavirágok is éppen olyan szépen fonódnak közéjük, mint egyebütt. (Mikszáth Kálmán)
2. (csak 3. személyű alakban) Közéje … vmi(k)nek, vki(k)nek: vmi(k), vki(k) közé. Közéjük ® cserdít. Közéje vág a lovaknak. Közéjük ül a gyerekeknek. Közéje furakodik a bámészkodó csoportnak. S fölugrott megint a szekér oldalára, És közéje vágott szép hat tinajának. (Petőfi Sándor) Közéje kell csapni annak az egy lónak. (Ady Endre) Közé temetkezett az ágy illatos pihéinek. (Kaffka Margit) Közé vágott a lovaknak. (Móricz Zsigmond)
