megcsendül
megcsendül tárgyatlan ige megcsöndül
1. <Fémből v. üvegből készült tárgy> összeütődve, érintésre egyszeri csengő hangot ad. Amikor letette a tálcát, megcsendültek a poharak. Megcsendültek a fiókba dobált evőeszközök. Összeütődött Fegyvereik megcsöndültek testvéri panasszal. (Vörösmarty Mihály) || a.<Kisebb harang> elkezd csengeni. A kápolnában megcsendült a hajnali harang. (Móra Ferenc)
2. <Dal, ének, hang> csengve hangzani szólni kezd. Megcsendült az ének. Ifjúságomnak elzendült dala, Csendűlj meg egyszer még, csendűlj felettem! (Tompa Mihály) Mari kisasszony – csendült meg kívül egy hang. (Mikszáth Kálmán) Valami Megcsendült a mélybe, Párkák [= a sors istennőinek] dalai. (Juhász Gyula)
3. Megcsendül (bele) a füle: (vmitől, rendsz. ütéstől) egy pillanatig sajátos, csengő hangot hall, v. kezd, ill. vél hallani. Adott … Petinek … egy olyan hatalmas pofont, hogy megcsendült bele a füle. (Jókai Mór)
megcsendülés; megcsendülő; megcsendült.
