mekeg
mekeg [e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jen [e, ë] (hangutánzó)
1. <Kecske> jellegzetes, szaggatott, magas, remegő hangot hallat. [A medve] elereszté a fehér gödölyét, s az… mekegve futott el anyja után. (Jókai Mór) Egy szürke kecske állong, … | S mint szellem jár a másik, … | mekeg s… | szakálla leng. (Radnóti Miklós)
2. (átvitt értelemben, bizalmas) <Ember> akadozva, dadogva és magas hangon beszél. Ne mekegj! Min is vagyok csak fölháborodva – mekegte a humorista, mint egy kecske. (Karinthy Frigyes)
mekegés; mekegő.
