ocsúdik
ocsúdik tárgyatlan ige -tam, -ott, -jék (-jon) (irodalmi nyelvben)
1. Álmából ébredve magához tér, eszmélni kezd. S elfáradnék s nem kéne zsongító mérgű vegyszer, Hogy alhassam, puhán elringatna a pázsit … S ocsúdva, messze néznék a kék fátylú oromra. (Tóth Árpád) Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam. (Kosztolányi Dezső) || a. Lázas, önkívületi állapotából, kábultságából ébredve magához tér, eszmélni kezd. Mintha most ocsúdnék forró-hideg lázból, Tántorogva ment ki az apai házból. (Arany János)
2. Zavart, szokatlan lelkiállapotából, kül. érzelmi felajzottságból kijózanodva magához tér, lehiggad. Mintha most ocsúdnék buta, nehéz borbul, Oly érzés maradt fenn a boszumámorbúl. (Arany János) A két férfi bámulatából magához ocsúdott. (Jókai Mór) || a. (ritka) Féktelen, túláradó nevetés után magához tér, lecsillapodik. Nem birnék ocsúdni a kacajból, Látván oroszlánbőrt bársony mezen. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) De a nagy nevetés még erőt vesz rajta. | Csak mikor belöle lassanként ocsúdik, Lót-fut erre-arra. (Vajda János)
3. Figyelmét összeszedve eszmélkedik, ráébred vmire. Tudatára ocsúdunk annak, hogy becsaptuk magunkat. (Kosztolányi Dezső)
Igekötős igék: felocsúdik.
ocsúdó.
