öntés
öntés főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) Általában az önt igével kifejezett cselekvés, művelet; az a cselekvés, hogy vmit öntenek vhova, vmibe. A bornak a pohárba öntése; a búzának a garatra öntése; a gyümölcsnek a kosárba öntése; a krumplinak zsákba öntése; a hulladéknak a szemétbe öntése.
2. (főként összetételben) (műszaki nyelv) Az önt (4) igével kifejezett művelet, eljárás; tárgyak készítése oly módon, hogy a megolvasztott anyagot – főleg fémet – formába, homok- v. agyagmintába öntik, és ott meg hagyják szilárdulni, majd a formát leválasztják róla. Ágyú, fémek, harang, szobor öntése. || a. (átvitt értelemben) Stendhalról maga Balzac is hirdette …, hogy nem ért az alakba öntés mesterségéhez. (Ambrus Zoltán)
3. (átvitt értelemben, ritka) Az önt (6) igével kifejezett (rá)hatás. Bizalom, hit, remény öntése vkibe.
4. (tájszó) Babonás gyógyító eljárás, amely abban áll, hogy frissen mert vízbe olvasztott viaszt öntenek (1), hogy megszilárdult alakjából a bajra következtessenek. || a. (tájszó) Főzelék, amelyet vkinek az útjába öntenek, hogy belelépjen, és megbabonázzák vele.
5. (tájszó) Folyó áradásos területe; ártér, árterület, rendes medréből kiáradt víz; kiöntés. Az öntésben sok a hal. Nád volt a Tisza-öntésekben. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): 1. öntéshiba; öntésselejt; 2. betűöntés; fémöntés; harangöntés; ólomöntés; ürgeöntés.
öntési; öntésű.
