őszinte
őszinte [e] melléknév ..tén, ..tébb
1. Olyan <személy>, aki érzelmeit, gondolatait ferdítés, kertelés nélkül híven közli, nyilvánítja mások előtt. Őszinte férfi, leány; őszinte vkivel. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. (József Attila)
2. Igazán átérzett, nem tettetett, szívből fakadó <cselekvés, magatartás, megnyilatkozás>. Őszinte bánat, beszéd, öröm, ragaszkodás, sírás, szeretet. Szeressed hazádat …. Oh, a honszerelem | Most lehet őszinte, igaz, önzéstelen. (Arany János) Sok őszinte szívből jővő ölelés emléke fűzte Szindbádot … Lemberghez. (Krúdy Gyula) || a. Őszintén: szívből, tettetés nélkül, igazán, valóban. Őszintén beszél. Őszintén szerei, utál vkit. Ő ezt őszintén így gondolja. Őszintén lelkesedik munkájáért. || b. Őszintén szólva: <bevezetésként az igazság leplezetlen kimondásakor:> az igazat megmondva, megvallva. Őszintén szólva, ezt gerinctelen, aljas eljárásnak tartom. Levél volna itt, kedves barátom, hanem őszintén szólván, nem merem fölbontani. (Vas Gereben)
3. (választékos) <Udvarias kifejezésekben:> Őszinte híve ←. Őszinte érdeklődéssel olvastam cikkét. Őszinte köszönetemet fejezem ki. Fogadja őszinte részvétemet.
