papa
papa főnév papát, papája <Főleg megszólításként.>
1. (bizalmas) Édesapa; apa, apus, apuka. (gyermeknyelv) Papát-mamát játszik: gyermek más gyermekekkel játékból úgy utánozza a család életét, hogy egy fiú a papa, egy kislány a mama, és a baba (v. más kisebb gyermek) a gyerekük. Sem a papa, sem a mama nincs itthon. Hogy van a kedves papája? Hívd a papát ebédelni! Megmondom a papádnak, hogy mit csináltál! A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi [= elfelejti]: Papa megdorgálja s a mama megfeddi. (Arany János) Bábuja voltam a papának …; igaz, hogy nekem is megvoltak a bábuim, a gyermekeim. (Ambrus Zoltán) || a. (bizalmas) <Az (édes)apa megszólításaként gyermeke részéről.> Papa, ki volt ez a bácsi? Papa, tessék cukrot venni! Mi újság, papa, hogy van? || b. (bizalmas, kedveskedő) <A férj megszólításaként a feleség részéről. Papa, etesd meg Jancsikát!
2. (bizalmas, kedveskedő) <Idősebb ismeretlen férfi megszólításaként:> bácsi(kám). Papa, merre van a Zrínyi utca? || a. (argóban) Idősebb ismeretlen férfinak tisztelet nélküli, gyak. becsmérlő megszólításaként.> Papa, elég a dumából! Jó lesz, papa, ha befogja a száját! Ne legyen olyan szigorú, papa. – Papa? Talán nem szemtelenkedne az úr! (Karinthy Frigyes)
Szóösszetétel(ek): nagypapa; ópapa.
