sebes [2]
sebes [2] [e-ë] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e-e]
1. Olyan (mozgás), amely a gyorsnál nagyobb, ill. (tájszó) kisebb fokú. Sebes iram, járás, mozgás; sebesen fut, halad, szalad, száll; sebesen kapkodja a lábát; sebesen vágtatva. Szóláshasonlat(ok): sebes(en), mint az → istennyila; sebesen, mint a → nyíl; sebes(en) , mint a → szél. A szív elkezdett sebesen verni. (Mikszáth Kálmán) Délfelé sebes vágtatással tér vissza a szolga a hegytetőről. (Gárdonyi Géza) || a. Ilyen mozgást végző, nagyon, rendkívü gyors. Sebes folyó, patak. Mint foly a sebes víz úgy múlik az élet. (Csokonai Vitéz Mihály) Elkap a víz, Felség! sebes ár e mai. (Arany János) A sebes ár odavágja a malom kerekéhez, s belefúl a vízbe. (Ambrus Zoltán)
2. Rövid idő alatt, nagyon gyorsan támadt, keletkezett. Sebes eső, vihar, zápor. Sír az egyik szemem, a másik könnyezik, Sírjon mind a kettő, mint a sebes eső. (népköltés) Mint a sebes esső, hosszan Sírva sirtam. (Vajda János) || a. (költői) Nagyon gyorsan múló <idő>. Mi kurta az élet! | Nézd nyomtalan a sebes óra halad. (Vörösmarty Mihály)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Gyorsan perdülő, gördülő, gördülékeny <szóbeli megnyilatkozás>. Csató vígjátéka … sebes, könnyű, elmés dialógusával s az élet meglepőleg való képeivel ajánlkozó. (Vörösmarty Mihály)
II. főnév -t, (csak egyes számban) (bizalmas) Sebesvonat. Csak az esti sebessel érkezett.
Szóösszetétel(ek): nyílsebes; szélsebes; villámsebes.
sebesít.
