sí [1]
sí [1] tárgyatlan ige sívok, sísz, sívunk; -tt, -jon (ritka, költői, hangutánzó)
1. <Állat, főleg bagoly> éles sivító hangot hallat. Bagoly sí a bérci fok közt. (Arany János)
2. (elavult) <Gyermek> éles, magas hangon sír. Sítt a kis gyermek, s apját iszonyodva kiáltá. (Vörösmarty Mihály)
