sürgető
sürgető [e] melléknév -n v. -en [e], -bb
1. Olyan, aki, ami sürget (1) vmit, sietteti vminek az elvégzését, megvalósítását; siettető, ösztökélő. Sürgető figyelmeztetés, intés; sürgető levél; az idő sürgető parancsa; a békekötést sürgető közvélemény. Ő is azokhoz lőn hasonló, Kiknek „szép özvegy” a neve! | … Azóta szellőt is, madárt is Még sürgetőbben vallata: S midőn, amit várt, bizonyos lőn … . Kezet más ifjunak ada. (Arany János) Arról esik sok sürgető szó, hogy egy küldöttség menjen Leopoldhoz Bécsbe, mely a nagykorúsítást kérje. (Mikszáth Kálmán) || a. Olyan, ami sürgőssé tesz vmit. Sürgető szükség, veszély.
2. (ritka) Sürgős. Sürgető az → utam. A szőlődézsma megszüntetése egyik legsürgetőbb teendő. (Táncsics Mihály) Nagy és sürgető oka volt e sehonnainak e gyilkolásra. (Szigligeti Ede)
