szürkül
szürkül tárgyatlan ige -t, -jön
1. <Vmely anyag, kül. haj> lassan szürkévé válik. A haja szürkülni kezd. Feje már kopaszos, a bajusza már szürkül. (Gárdonyi Géza)
2. (alany nélkül) Sötétedik, esteledik. Egész délután készülődtek. Már szürkült, amikor útnak indultak. || a. (irodalmi nyelvben) <Idő(szak)> lassan sötétebbé válik. Szürkűl már az üdő s szomorún feketednak az ormok. (Vörösmarty Mihály) Amint szürkülni kezdett az alkony,… megkerülte csapatjaival a várost. (Jókai Mór)
3. (alany nélkül) Világosodik, hajnalodik. Nagyon korán keltünk, még alig szürkült. Itt nem harangoznak hajnalt? –… Már ekkor szürkült. (Gárdonyi Géza) Künn az éjszaka felé közeledett. Valami kis levegőáram mozgatta a fákat, de még nem szürkült. (Kosztolányi Dezső) || a. (irodalmi nyelvben) <Időszak, sötétség> lassan világosabbá válik. Az éj szürkülni kezdett. (Jókai Mór) Hogy világosodik, hogy szürkül a homály… (Mikszáth Kálmán)
4. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Emlék(kép)> lassan homályossá, halványabbá válik. A borzalom napjainak emléke mindig jobban szürkült. (Jókai Mór)
Igekötős igék: elszürkül; kiszürkül; megszürkül.
szürkülés; szürkülő; szürkült.
