tar
tar melléknév és főnév
I. melléknév -on, -abb
1. (régies, választékos) Olyan <fej>, amelyről a hajat leborotválták, v. amelyről a haj teljesen kihullott; kopasz. Tar koponya. S hév vason oly sürüen pörölyök zuhanása nem indúl, Mint itt tar fejeken kopog a buzogánynak ütése. (Vörösmarty Mihály) Ma nyolcvanéves aggastyán… tar fejjel, holnap meg már pelyhedző állú siheder. (Mikszáth Kálmán) || a. (régies, választékos) Kopasz fejű <személy>. Tar aggastyán.
2. (költői) Növényzetben szegény v. tőle megfosztott, ill. lombját, díszét vesztett, hullajtott; <vidék, ill. fa, növény>; kopasz, kopár, csupasz. S halld, midőn a domb alól Felsohajt neved, Mint az ősznek bús szele Tar mezők felett. (Bajza József) Mily búsak a tar rózsafák, Fejfái ifjan holt tavasznak… (Tóth Árpád) Tar ágak közt a falusi egen Napeste jöttén a hold megjelen. (Juhász Gyula) Verebek ugráltak a tar gallyakon. (Kosztolányi Dezső) || a. Tar búza: szálkátlan kalászú b.
II. főnév -t, -ja (csak egyes számban) (költői, gúnyos) <A török hódoltság, ill. a magyar–török harcok korára értve:> (borotvált fejű) török férfi, főleg harcos, katona. „Vagy te ragadj engem, török, a mélységbe magaddal. | Szóla, vagy én húzlak büszke jeleddel alá”. | S egyszersmind megölelte merőn a holdemelő tart. (Vörösmarty Mihály) || a. (csak egyes számban) (ritka, költői) <A török hódoltság, ill. a török–magyar harcok korára értve:> a törökség, a török hatalom. Így került Jank Szibinyáni | Zsigmond király udvarába, | Ott idővel karral s fővel | Isten után vitte sokra… Mint védője a keresztnek, Megrontója büszke tarnak. (Arany János)
