vakapád
vakapád [k-a] mondatszó (több személyhez szólva, ritka) vakapátok (régies, népies, durva) <Indulatos feleletként.>
1. <Ingerült, bosszús tagadás kifejezésére:> nem igaz! nem úgy van! [Hallottad? Jancsi feleségül veszi a Julist!] – Vakapád! || a. <Eldöntendő kérdésre adott ingerült, bosszús feleletként, tagadás és visszautasítás kifejezésére:> dehogy …; a fenét!, a csudát! A diák fiatalúr is elgyön? – lökte oldalba konfidensen a kicsi. – Vakapád! Mi közöd ahhó [= ahhoz]? … (Kaffka Margit)
2. <Bosszús visszautasítás kifejezésére.> Kérdi Csóri, mi baj? valami borzasztó? | – „Jaj uram, a posztó! a szép drága posztó!” | „Vakapád!” kiáltja Csóri és tovább megy | Testek halmai közt, … (Arany János)
3. <Szitkozódásként; kb. a. m.:> a fene egyen meg <téged v. benneteket>! az ördög vigyen el <téged v. benneteket>! Beszélhetsz ezeknek, vakapád! zsémbelt a Verblud. (Jókai Mór) Olyan ügyesen veszi az irányát [az öreg az úton], hogy majd elgázolja a bolond ló, amely ijedten horkan meg s félreugrik az orra elé tartott égő taplótól. – Vakapád! nem látsz?! riadoz a bóbiskoló kocsis [a lóra]. (Bársony István) || a. <Bosszús felszólítás nyomósítására.> Hordjátok irhátok innen; – vakapátok! (Jókai Mór)
