KÜLÖN, (1)
KÜLÖN, (1), (kül-ön) mn. tt. külön-t, tb. ~ök. Fokozva: különb, legkülönb, inkább csak szellemi értelemben használtatik. Lásd: KÜLÖNB. Mondjuk oly valaki vagy valami felől, aki vagy ami a többi rokonnemüektől mintegy el van választva, azokon kivül esik, nincs öszveköttetésben a többivel. Hárman vannak testvérek, s mindenik külön házban lakik. Az apa és fia, külön-külön konyhát tartanak. A hivatal-szobában minden irnok külön asztalnál ül. Értelemre rokon vele: más. Ellentéte, közös, társas, pl. külön gazdálkodás, közös gazdálkodás; külön étkezés, társas étkezés.
