~S, (1)
~S, (1), parancsoló és kapcsoló mód képzője j helyett, ezen estekben, 1) ha az igető végső hangja s pl. ás-s, vés-s, nyes-s, keres-s; 2) ha az igető véghangga t, és maga a végszótag rövid, a t is s-sé változik, és utána jön a mód s hangja, pl. üt üs-s, szeret szeres-s, vet ves-s, köt kös-s, fut fus-s; 3) ha a végső t hosszú szótagban áll, akár nyújtott önhangzónál akár torlatnál fogva, a t megmarad, pl. épít-s, tanít-s, hajt-s, ront-s, olt-s, vét-s, önt-s; (a hosszu önhangzósok úgy ejtetnek ki, mintha a ts helyett kettős cscs volna). Kivételek lát lás-s, lót lós-s, bocsát bocsás-s; 4) ha az igető st hangokon végződik, a t hang egészen kiesik, pl. fes-t, fes-s (= fes-s-s); 5) a tárgyi ragozásban, de csak a parancsoló mód 2-ik személyében, maga az s módképző is kimarad, pl. üs-d, szeres-d, lás-d, bocsás-d, fess-d; de a ts a kiejtésben cs hanggá változik: tanítsd, olts-d, ronts-d (ekként ejtetnek: tanícs-d, olcs-d) stb. Azonban az előbbiek is csak rövidítmények ezek helyett: üss-ed, szeress-ed, láss-ad, bocsáss-ad, fess-ed; miként ezek a kapcsoló módban rendszerént így is maradnak: üss-em, üsse-d, üss-e stb. Figyelmet érdemel, hogy a ts helyett a régieknél gyakran csak h van; pl. segőhön = segőtsön, a mai segítsen (Régi magyar Passio), megszabadóhák = megszabadótsák, ma szabadítsák (Carthausi névtelen); „hogy időnap előtt el ne veszesse, bolondóha (azaz bolondótsa, ma: bolondítsa) ennenmagát. (Ugyanott. Toldy F. kiadása. 80. l.). Szalay Ág. gyüjteményében 228. l. fordécha, melyben a ch inkább cs-nek olvasandó, mint ezekben is: könnyebéchye, tekynchyen (92. l.). A Halotti beszédben zoboducha szót némelyek (Révay, Toldy) így olvassák: szabadócsa, némelyek (Mátyás Fl.) így szabadóha.
