Dumreicher,
Dumreicher, 1. Armand báró, osztrák politikus, szül. Bécsben 1845 jun. 12. Atyja hirneves orvos volt; ő maga Göttingában és Bécsben tanult bölcsészetet, jog- és államtudományokat, mire aztán nagyobb tanulmányutat tett Európában és Keleten. 1868. az állami közigazgatási szolgálatba lépett, 1871. pedig a közoktatási miniszteriumba hivták meg. Eleinte az egyetemek s a technikai és művészeti intézetek szakosztályában dolgozott; 1874. azonban osztálytanácsossá nevezték ki s az ipariskolák és a rokon szakintézetek szervezésével bizták meg. E feladatának kitünően megfelelt s egységes terv szerint több száz ipariskolát létesített. Az e tárgyra vonatkozó emlékiratai s egyéb irodalmi dolgozatai a: Zentralblatt für das gewerbliche Unterrichtswesen in Österreich folyóiratban (Bécs 1883-85: 1-4 köt.) jelentek meg. D. meg volt győződve, hogy az ipariskolák áldásos fejlődése csakis egységes szervezet és a német nyelv és kultura alapján lehetséges. Midőn pedig látta, hogy Conrad meg Gautsch közoktatásügyi miniszterek mind több engedményt tesznek a csehek, lengyelek és szlovének nemzetiségi követeléseinek s midőn a szláv képviselők megtámadták, állásáról 1886. lemondott. A birodalmi gyülésen, ahová a klagenfurti kereskedelmi kamara küldötte, a német balpárthoz csatlakozott s a Taaffe-féle rendszernek és federalisztikus hajlamoknak kiméletlen támadójává vált. Mint a történelmi multnak és Ausztria nemzeti és társadalmi viszonyainak alapos ismerője, megható szinekkel s elragadó ékesszólással festi beszédeiben ama veszedelmet, melybe a kormánynak szláv szinezetü politikája az osztrák németséget s magát Ausztriát is döntheti. Művei közül megemlítendők: Die Verwaltung der oesterreichischen Universitäten (Bécs 1873); Der französische Nationalwohlstand als Werk der Erziehung (1879); Die Aufgaben der Unterrichtspolitik im Industriestaat (1882). Beszédeit Pröll adta ki: Zur Lage des Deutschtums in Oesterreich cim alatt (Berlin 1888). Legujabb műve: Südöstdeutsche Betrachtungen. (Lipcse 1893).
2. D. János Henrik, báró, osztrák sebész, szül. Triesztben 1815., megh. 1880. 1838. avatták doktorrá. 1846 sebészfőorvos lett a bécsi ált. kórházban, 1849. pedig rendes tanárrá és a műtőintézet főnökévé neveztetett ki a bécsi egyetemen. D. a konzervativ sebészek közé tartozott; ellene volt az ujításoknak, Schuval, Billrothtal, illetve az ezek által képviselt sebészeti iránynyal mindig ellentétbe helyezkedett. Hasonlóképpen opponált a Lister-féle antiszepszisnek. Az 1866-iki háboruban mint sebész nagy tevékenységet fejtett ki. Langenbeck berlini sebészszel elkeseredett polemiába keveredett.
