dicsőítés
dicsőítés, dicséret, magasztalás: A magyar szó csak megközelítőleg felel meg a héb. todah szónak, amely eredetileg annyit jelentett, mint ’helyeselni, elismerni’. A gör. doxazein szónak már inkább megfelel a magyar (meg)becsül, (meg)tisztel/dicsér, dicsőít. Ugyanakkor a berekah, ill. eukharisztein, mint kultikus kifejezés, a hálán kívül az áldozatbemutatáshoz hozzátartozó cselekmény dicséretét is érzékelteti. – A ~ a teremtmény válasza Isten teremtő és üdvözítő munkájára (Zsolt 40,4; ApCsel 4,21); a választott nép tagjainak alapvető föladatuk a ~ egész életükben (Zsolt 30,10; 88,11 kk.; Iz 38,18 kk.); a ~ az egész örökkévalóságon át folytatódni fog (Jel 7,9–17). – A ~ mindenekelőtt a kultuszban jelenlevő Istent illeti meg a közösség részéről (Zsolt 111,1; Róm 15,6); sőt az áldozat szerepét is betöltheti a ~ (Zsolt 50,23; 69,31 kk.). Különösen a szövetség népéhez való tartozás, az erre való kiválasztottság és a megváltás szolgál a ~hez indítékul (Kiv 15,1–18; Ef 1,3–14). A teremtett világ a létével dicsőíti Istent (Zsolt 19,2–7; 29; 104). Az angyalok is belekapcsolódnak Isten ~ébe (148; Jel 4,8); már most együtt dicsőítik az emberekkel az Istent (5,9–14). A világtört. és az üdvösség tört.-e Isten ~ében teljesedik ki (Róm 11,33–36). ® doxológia, ® Isten dicsősége.
