istengyermekség
istengyermekség: az ÓSz-ben elsősorban Isten népének (vö. Kiv 4,22; Oz 11,1) s csak közvetve az egyes embereknek (® Isten fia) Istenhez való viszonya. A zsidóság körében részint egyedi, részint közösségi irányban fejlődött tovább a gondolat, de csak az ÚSz állítja az ~et – egyéni és egyetemes, földi és eszkatologikus értelemben – a középpontba. A fogalom jelölésére a hüiosz, teknon és hüiotheszia szavak szolgálnak (Róm 9,4: a régi Izr.-re vonatkoztatva). A hüiosz kifejezést János evangélista csak Krisztusra, az Isten Fiára utalva alkalmazza, magát az ~ fogalmát a teknon szóval jelöli (kivétel Jn 12,36: a világosság fiai, amely esetleg lehet hebraizmus is). Míg Pál ap. az ÓSz-hez híven még ® örökbefogadásra gondol, addig János az Istentől születés, az ® újjászületés (vö. 1Pét 1,23; Jak 1,18) gondolatát hangsúlyozza. De a szóhasználatbeli eltérés ellenére ugyanaz az ~ tartalma az ÚSz-ben, azaz Pálnál és Jánosnál. Az ~ alapja Isten örök elhatározása (praedestinatio) és az Ige testet öltése (Róm 8,29; Gal 4,5; Ef 1,5; Jn 1,13). A keresztségben születünk újjá, válunk Isten gyermekeivé (3,3 kk.; vö. 1Pét 1,3.23) a Krisztus nevében való hit által (Jn 1,12; Gal 3,26 kk.); az ember bekapcsolódik az Atya, a Fiú és a Szentlélek életébe (Mt 28,19). Az ~ről maga a Szentlélek tesz tanúságot (Róm 8,16; Gal 4,6). Mivel Isten gyermekei vagyunk, testvérei és társörökösei Jézus Krisztusnak (Róm 8,17; Gal 4,7), egymásnak pedig testvérei vagyunk (1Jn 3,10 kk.; Gal 3,26–29). Az ~ erkölcsi kötelezettségekkel jár: Istent kell követnünk parancsaiban, főleg a szeretetre vonatkozó parancs megtartása révén (Mt 5,43 kk.; Lk 6,35; 1Jn 3; Fil 2,15). Ezáltal egyszersmind gyarapszik is bennünk az a lelkület, amely Isten gyermekeinek jellemzője (Mt 5,45; Jn 1,12). Isten gyermekei ® Atyának, Abbának szólíthatják Istent (Róm 8,15; Gal 4,6) és a ® Miatyánk az imájuk. Itt a földi életben még csak homályos fogalmaink vannak az ~ről, teljes valóságában majd csak a kiteljesedéssel fog elénk tárulni (Róm 8,21.23; 1Jn 3,2).
