Jahvista
Jahvista, J: azon 4 forrás egyikének szerzőjét szokás így nevezni, amelyekből a legtöbb kritikus szerint egyik v. másik változatában a ® Pentateuchus, a ® Hexateuchus (H. Holzinger), a ® Heptateuchus v. az Enneateuchus (O. Eissfeldt) összetevődött. Az elnevezés onnan ered, hogy a szerző a Ter 2,4b-től ® Jahve néven említi Istent, jóllehet a Kiv 3,15 szerint Isten csak a Mózesnek adott kinyilatkoztatásban nevezte így magát. Egyéb nyelvi ismérvek: Izr. szerepel benne Jákob helyett, az amoritákat kánaániak helyettesítik, a rabszolganő megfelelője sisah, nem pedig amah stb. A stílusa szemléletes, naiv és lebilincselő, tört.-fölfogása egyetemes (az ® őstörténettel kezdődik), Istent antropomorf módon ábrázolja. A Pentateuchus ~ részeiről pl. O. Eissfeldt, ill. M. Noth ad áttekintést. Bár a részleteket illetően megoszlanak a vélemények, abban egyetértenek a szerzők, hogy a ~ a Ter 2,4b-vel (a bűnbeesés tört.-e) kezdi az elbeszélést, s hogy a folytatást a 2–13; 15; 21; 24–33; 36–50; Kiv 1–14; 16–20; 23; 33; Szám 10; 13; 16; 20–25; 32; MTörv 31; 34 tartalmazza. A legtöbb kritikus megkülönböztet egy régebbi ~t (J1, ez az eissfeldti laikus forrás = L, amelyet G. Fohrer nomád forrásnak = N nevez), amely a kultusz kérdésében még eléggé tartózkodó és nem érződik rajta a próf.-k hatása, és egy későbbi ~t (J2), amely élénk érdeklődést tanúsít a kultusz iránt és a próf.-k hatását mutatja. R. Smend és O. Eissfeldt szerint a Jl és J2 két egymástól teljesen független szerzőnek tekinthető. Csaknem általános az a vélemény, hogy a ~ Kr. e. 721 előtt fejezte be munkáját az ország D-i részében, s hogy a következő évsz.-ban dolgozták össze a ~ és az ® Elohista művét. ® történetírás.
