megkenés
megkenés, fölkenés: Az ÓSz korában mind a hétköznapi, mind a vallásos életben általános szokás volt az (illatos) olajjal ~. Hozzátartozott a test-, ill. szépségápoláshoz (MTörv 28,40; Eszt 2,12; Dán 13,17). Mivel azonban az öröm jele volt (Iz 61,3), gyász és bűnbánattartás idején nem kenték meg magukat (2Sám 14,2; Mt 6,17). A vendéget is ~sel tisztelték meg (Zsolt 23,5; Lk 7,37 kk.). A ~ gyógyulást hoz (Iz 1,6; vö. Lk 10,34); az ap.-ok csodálatos gyógyításhoz használják eszközül (Mk 6,13). Az elöljáró (presbiter) imádságot mondva megkeni a beteget, gyógyulás és bűnbocsánat végett (Jak 5,14: a szentkenet szentsége). – A holttest bebalzsamozása (® mumifikálás) nem volt Izr.-ben szokásban (kivétel: Ter 50,2 kk.); az úsz-i korra nézve vö. Mk 16,1. – Ha a pap megkente a meggyógyult leprást, ezzel megtisztította és újra befogadta a közösségbe a kitaszítottat (Lev 14,10 kk.). – Régtől fogva fölkenték a szt. köveket (Ter 28,18); később visszaéltek ezzel a szokással (Oz 10,1). A szentélyt és a kultikus eszközöket ~sel szentelték fel (Kiv 30,26 kk.; Dán 9,24). Mint az egész ősi K-en, Izr.-ben is úgy lett a király sérthetetlen fejedelem (2Sám 1,14 kk.), Isten fia (Zsolt 2,2 kk.), és az Úr lelke is úgy szállt le rá (1Sám 10,6; Iz 11,2: a bölcsesség és az értelem lelke), hogy egy próf. v. pap (vö. 2Kir 11) a nép (2Sám 5,3), főleg pedig Jahve (12,7) nevében fölkente; ezért a király az Úr fölkentje (héb. mesiach, gör. khrisztosz) volt (1,14 kk.). – Az ÚSz szerint a várt királyi ® Messiás (Zsolt 132,10.17) Krisztusban érkezett el (Lk 2,11.26). – A ~ a Lélek ajándékait jelképezi: a próf.-k (1Kir 19,16; Iz 61,1), Krisztus, a Fölkent (főleg Lk 4,18; ApCsel 4,27; 10,38) és a keresztények (2Kor 1,21; 1Jn 2,20) esetében. – A király fölkenését később a főpapra (Kiv 29; Lev 4,3 kk.; Zak 4,13) és meghintés formájában a papokra is kiterjesztették (Kiv 29,21; Lev 8,30). ® alabástrom, ® olaj, ® szent kenet, ® szépítőszer.
