menny
menny, ég (héb. samajim, gör. uranosz): – 1. Kozmológiailag gyakran azonos az ® égboltozattal. Ez szilárd, és mint valami sátor, úgy van kifeszítve (Iz 40,22; 44,24; 45,12; Jer 10,12; 51,15; Zsolt 104,2 stb.); oszlopokon nyugszik (Jób 26,11; vö. 2Sám 22,8), csatornái vannak (Ter 7,11; vö. 2Kir 7,2.19; Mal 3,10), fölötte óceán terül el. Az égen (= az égboltozaton) fényeskednek a csillagok (Ter 1,14; Zsid 11,12), ezek az apokaliptikus irodalomban az idők végén lehullanak, és maga az ég is megrendül (Mt 24,29; Mk 13,24–25; Jel 6,13; 8,10; 9,1; 12,4); 2Pét 3,7.10.12: az ítélet napján a ® világégéskor az egek megszakadnak és a tűz hevétől lángba borulnak. Az ég azonban többet jelent az égboltozatnál (vö. pl. az ég madarai kifejezéssel: Ter 1,26.28.30; 2,19 kk.; 6,7 stb.); a kozmosznak az egész föld fölötti része: ég. – 2. Teol.-ilag a ~ – a) Isten lakása: az égboltozat Isten trónusa (Iz 66,1 = ApCsel 7,49; Mt 5,34; 23,22), a lába alatt van, mint valami zafírból való kövezet (Kiv 24,10 kk.). Palotája az ég vizeire épült (Zsolt 104,3.13), itt áll a trónja (11,4; 103,19; Bölcs 18,15; Jel); Michajehu próf. látta is az Urat, amint „a trónján ült” (1Kir 22,19–22); a Jób 1,6–12 eseményeinek is a ~ei palota a színhelye. Isten a ~ből leszáll a földre (Ter 11,5.7; Kiv 19,11.18.20; Iz 63,19). Másfelől a szentély olyan, mint egy hatalmas lépcső (a hagyományos magyar fordításban: létra), amely az embert összekapcsolja Istennel (Ter 28,10 kk.). Ezt az Isten ® lakására vonatkozó régi elgondolást főleg a deuteronomikus teol. vitatta (vö. MTörv 4,36 és Kiv 19,11.18.20; 1Kir 8; a Templomban Isten a neve által van jelen; ® név). – Az ÚSz-ben Isten és a ~ elválaszthatatlanul összefonódik (Mt 5,16.45. 48; 6,1.9 stb.), de ez a helyhez kötés semmiképpen nem csorbítja Isten mindenhatóságát, és mindenütt jelenlételét sem érinti (1Kir 8,27; 2Krón 6,18; Iz 66,1; Zsolt 139,7–12). – A perzsa időben Jahvét gyakran az ég v. az egek Istenének nevezték (Dán 2,18.37.44; Jón 1,9; Zsolt 136,26; Ezd 1,2; 5,11 kk.; 6,9 kk.; 7,12.21; Neh 1,4 kk.; 2Krón 36,23; vö. Jel 11,13; 16,11). – Az egek ege(i) – ez a ’legfelső ég’ értelmű, gyakran előforduló kifejezés (MTörv 10,14; 1Kir 8,27; 2Krón 2,5; 6,18; Zsolt 148,4; Neh 9,6) szintén azt az égboltozat fölötti „teret” jelöli, ahol Isten lakása van (vö. Zsolt 115,16). A kifejezés nyelvtani szerkezetéből a későbbi irodalom 2, sőt az ég és az egek ege (1Kir 8,27) alapján 3 ég létére következtetett, s a legfelsőt, a 3. eget tekintette Isten lakásának (vö. 2Kor 12,2: Pál a 3. égig elragadtatott). Némely apokrif irat (Lévi végrendelete 2, Mózes mennybevitele 35) 7 égről tud; ez az elgondolás a Kr. u. 2. sz. második felétől általánossá vált a rabbinista irodalomban. Hénoch [szláv] 22 tíz, Báruk [gör.] 11 pedig öt eget említ. Ezek az elképzelések babilóniai hatásra utalnak, Babilóniában ui. 7 egymás fölötti eget tételeztek föl, amelyeken át kell az embernek hatolnia, hogy Anuhoz elérkezzék. – b) Az angyalok lakóhelye: a Zsolt 89,6 kk. szerzője az ® angyalokat (az Isten fiait) a felhők fölé képzeli, ahol Isten lakása van. Tób 12,15: Rafael annak a 7 angyalnak egyike, aki Isten színe előtt áll (Jel 8,2). Dán 7,10: 10 000-szer 10 000 angyal áll Isten előtt a ~ei királyi udvartartás tagjaként neki szolgálva (vö. 1Kir 22,19; Jób 1,6; 2,1; Jel 7,11 stb.). – Az ÚSz-ben szerepelnek: az ég angyalai, Isten angyalai a ~ben/az angyalok az égben (Mt 22,30; 24,36; Mk 12,25; 13,32); az angyalok, akik a ® kicsinyekre vigyáznak, azok közé tartoznak, akik „szüntelenül látják” Isten arcát (Mt 18,10). Az angyalok leszállnak az égből a földre (28,2; Lk 2,15; 22,43; Jel 10,1; 18,1 stb.); ez az elképzelés a ® Jákob létrájában (Ter 28,12) egészen konkrét formát ölt (a babilóniai templomtornyokhoz kapcsolódó képzetek szerint). A ~be a ® Sátánnak is van bejárása (Jób 1,6; 2,1), sőt ott volt a helye, ahonnan azonban Isten örökre letaszította (Lk 10,18; Jel 12,7 kk.). – c) Mivel a ~ Isten lakása, a ~ szó metonímiával magára Istenre is vonatkozhat. A „~ből” egyértelmű azzal, hogy Istentől (Jn 3,27); ugyanígy a „~ben” a. m. ’Istennél’ (Mt 16,19; 18,18; Lk 19,38). A ~ az Isten helyett áll, különösen azóta, hogy a Jahve nevet inkább körülírták: Zsolt 73,9; 1Mak 3,18 (néhány gör. kéziratban valamint a Vg-ban az ég Istene található); 4,10.24.55; 12,15; 2Mak 7,11; Eszt; Mt 21,25; Lk 15,18.21. Hasonlóképpen Mt-ban mennyek országa szerepel ’Isten országa’ értelemben. – 3. Szoteriológiai szempontok: – a) Krisztus föllépésekor „megnyílik az ég” (Jn 1,51), a ~ újra nyitva lesz az emberek számára (Mt 3,16; Mk 1,10; Lk 3,21). Krisztus isteni természete szerint az égből szállt alá (Jn 3,13; 6,38.41 kk., 50 kk.), és halála után a feltámadással a ~be tért vissza, hogy helyet foglaljon az Atya jobbján (Mk 16,19; ApCsel 3,21; Ef 1,20; 2,6; Zsid 8,1; 1Pét 3,22). A nem emberkéz alkotta szentélybe, a szentek szentjébe belépve Isten lakásába érkezett (Zsid 9,11 kk. 20), és ott marad az idők végéig, akkor újra megjelenik (9,28). Ezért írhatja Pál: a keresztények Urukat, Krisztust várják a ~ből (1Tesz 1,10; 4,16; 2Tesz 1,7; Fil 3,20). Akkor az ég a tűz martalékává válik és helyet ad az új égnek, amely egy új földdel olyan kozmosznak lesz része, ahol az igazság lakik (2Pét 3,12). – b) a Krisztussal való közösség révén a keresztények már most a ~ben vannak (Ef 2,6); hazájuk, polgárjoguk van a ~ben (Fil 3,20). Illést (2Kir 2,11) és talán Hénochot (Ter 5,24) felvitte Isten a ~be. Ezeket az eseteket nem tekintve is találunk óvatos utalásokat arra, hogy az igazakat haláluk után Isten a ~be viszi (Bölcs 3,1–4; 5,15 kk.; 6,17–21). Attól a zsidó körökben is talajra talált hellenista gondolattól, hogy az embernek halhatatlan lelke van, és így rokon a ~ei lényekkel, már nem esett messze az az elképzelés, hogy a halál után nem kerül minden ember az alvilágba, hanem lehetséges, hogy legalábbis azokat, akik különösen hűen szerették (pl. a vértanúk), Isten fölveszi a ~be. Az apokrif Hénoch [etióp] 104,2 kk. ezt az elképzelést már egyértelműen meg is fogalmazza. E hitnek egyik formája a ~ei ® Paradicsom létének elfogadása. – Azt, hogy az igazak a ~ben elnyerik jutalmukat, az ÚSz egyértelműen tanítja (Mt 5,12 = Lk 6,23); a ~ben kell kincset gyűjteniük a keresztényeknek (Mt 6,20; 19,21; Lk 12,33). A keresztényeknek a ~ben örök otthonuk van (2Kor 5,1), Isten trónja előtt állnak, mint az angyalok (pl. Jel 7,9), sőt Krisztus maga mellé ülteti őket (3,21; vö. Mt 19,28; 1Kor 6,3); a 2Kor 5,6 kk.; Fil 1,23 alapján arra lehet következtetni, hogy az igazak a halál után azonnal a ~be mennek (vö. Jel 14,13).
