lakás
lakás, hajlék: Az ÓSz-ben a ® sátor, majd később a ® ház szolgált az embereknek ~ul; az első a nomád életmódnak felelt meg, a második állandó lakhelyül szolgált és erős helyhez kötöttséget jelentett. Ebből következően a sátorhoz és a házhoz más-más képzetek kapcsolódtak, amelyek a ~ szó teol.-i célra való felhasználására is hatottak. Isten voltaképpeni lakóhelye a ® menny (még ® Isten jelenléte), de a szövetségesi viszony külső, látható jeleként földi ~a is van Izr.-ben: ez a szt. ® sátor és a ® jeruzsálemi templom. A szt. sátort a legrégibb hagyomány (Kiv 33,7–11; Szám 11,24–30; 12,4–10) még nem nevezi Isten hajlékának. Csak az állandó szentély felépülésével (Siló, Sion) alakult ki a népben az Isten földi ~ának gondolata, amelyet elsősorban a kultikus költészet tanúsít (1Kir 8,12 kk.; Zsolt 46,5; 84,2; 132; vö. Iz 8,18), amikor örömmel megénekli Isten hajlékát a Sionon. Istennek földi épületben lakása csakhamar teol.-i kérdéssé vált, ahogy az a 2Sám 7,5–7; 1Kir 8,27 alapján feltehető. Vajon nem ellenkezik-e ez Izr. Istenének végtelen és teljesen szabad voltával? A deuteronomikus templomszentelési beszéd (8) válaszával mintegy elhárítja Isten „korlátok közé szorításának” veszélyét: Isten maga az égben trónol (8,30.49), a Templomban csak a neve (Isten ® neve), lakik jelenléte jeleként (8,16.29; 2Sám 7,13; vö. MTörv 12,4.11). A ® Papi irat részletesen taglalja Isten népe körében lakásának kérdését. A sátrat, amely a nép táborának középpontját alkotta (Szám 2,2) kifejezetten Isten hajlékának mondja; Isten itt állandóan népe körében tartózkodik (Kiv 25,8 kk.; 29,45 kk.), ill. vele vándorol (Szám 9,15–23). Ugyanakkor azonban arra is utal a Papi irat, hogy Isten időnként kinyilatkoztatás végett külön is megjelenik a találkozás, a megnyilatkozás sátoránál (Kiv 29,42 kk.); jelenlétének formája mindkét esetben a ® felhő által megjelenített és elrejtett dicsősége (40,34 kk.; vö. 24,16). Ezekiel próf. szintén úgy írja le a Templomban való lakását, mint ® Isten dicsőségének jelenlétét (9,3; 10,18 kk.; 11,23; vö. 1Kir 8,10 kk.), és a Lev 26,11-hez hasonlóan a jövőbeli üdvösségét is elsősorban abban látja, hogy Isten örökké népe körében fog lakni (Ez 37,27 kk.; 43,7 kk.; vö. Jo 4,17.21; Zak 2,14 kk.; 8,3). Sir 24 szerint mint magának Istennek, úgy Isten ® bölcsességének is van egy égi és egy földi ~a. A Biblia utáni időben a zsidóságban Isten (a sátorban és a Templomban) lakása olyan külön kifejezéssé szilárdult (® sekina), amely magát Istent is helyettesítheti. – Az ÚSz módosítja az ósz-i elgondolást. Először is: a templom és a sátor itt Isten mennyei hajlékára utal (Jel 7,15; 11,19; 15,5; Zsid passim). Ezen túlmenően: Isten megközelíthetetlen fényességben lakik (1Tim 6,16). Az ev.-ok elismerik a jeruzsálemi templomot Isten hajlékául (Mt 23,21; Lk 2,49; Jn 2,16), de az ApCsel a zsidókkal és a pogányokkal szembeszállva (7,44–49 és 17,24) vitatja, hogy Isten emberkéz alkotta házban lakik. Az eszkatologikus üdvösséget a Jel 21 Isten égi ~ának az új földre való leszállásaként írja ugyan le, de mégis inkább ennek fordítottja kap erősebb hangsúlyt az ÚSz-ben, az ti., hogy az ember eljut Isten mennyei hajlékába (Lk 16,9; Jn 14,2; vö. Jel 7,9.15; 12,12; 13,6), ott van a voltaképpeni hazája (Zsid 11,13–16; 13,14; Fil 3,20). – Egészen új és mély értelmet kap a ~ fogalma az ÚSz-ben akkor, amikor az emberre vonatkozik, vagyis amikor az ember látható teste jelenti a ~t. Így Krisztusban benne lakik az istenség teljessége (Kol 1,19; 2,9), az Atya (Jn 14,10); az isteni Logosz viszont köztünk élt, itt vett ~t (1,14), teste tehát Isten temploma (2,19 kk.). Amint a bűnös emberben a bűn lakik (Róm 7,17–21), sőt maga az ördög is lakhat (Mt 12,43–45; Lk 11,26), ugyanúgy az igaz, a megigazult ember Isten temploma (1Kor 3,16 kk.; 2Kor 6,16), akiben az Isten Lelke lakik (Róm 8,9–11; 1Kor 3,16; 6,19; 2Tim 1,14; Jak 4,5); a hittel Krisztus lakik benne (Ef 3,17). Aki szereti Krisztust és megtartja tanítását, abban ~t vesz az Atya és a Fiú (Jn 14,23). A keresztények közössége Krisztusra alapozott templom, és mint ilyen az Isten hajléka (1Pét 2,5 kk.; Ef 2,20 kk.; vö. 1Tim 3,15; Zsid 3,6). A test az embernek csak földi hajléka, amelyet a mennyben felvált majd (szomatikus értelemben véve) az Isten alkotta örök otthon (2Kor 5,1–5; vö. 2Pét 1,13 kk.).
