szadduceusok
szadduceusok: a ® farizeusok és az ® esszénusok mellett egy 3. (elsősorban politikai) párt a zsidóságon belül a Kr. e. 2. sz.-tól a Templom pusztulásáig (Kr. u. 70). Tagjai főleg a papok közül kerültek ki (ZsidTört 13,5,9; ZsidHáb 2,8,14). Az elnevezés nem függ közvetlenül össze a héb. saddik = ’igaz’ szóval (mint régebben vélték); a ~ vsz. ® Cádokról nevezték el magukat, és Salamon idejétől kezdve ők álltak a jeruzsálemi templom papságának élén. T. W. Manson szerint a gör. szündikoszból ered az elnevezés, és a ® főtanács tagjaiként utal a ~ra. A párt eredetét homály fedi; már akkor elkülönülhetett, amikor Jonatán (Kr. e. 153) főpapként a vallási és politikai hatalmat összekapcsolta. A korábbi papi családok, amelyek Cádoktól eredtek és amelyekből addig a főpapok kikerültek, szembeszegültek a hatalom összpontosításával, és szorosabbra fűzték egymással kapcsolataikat. A hatalom nagyrészt a kezükben maradt, mert a főtanácson belül, amellyel mind a Hasmoneusoknak, mind Heródesnek, mind pedig a róm.-aknak számolniuk kellett, erős pártot alkottak. Jonatán korától a hatalom felváltva a farizeusok és a ~ kezében volt. Johannesz Hürkánosz (ur. Kr. e. 134–104) először a farizeusoknak kedvezett, de később átállt a ~ pártjára, majd Alexandra (ur. Kr. e. 76–67) uralma alatt a farizeusok visszaszerezték korábbi hatalmi helyzetüket. Ettől kezdve, jóllehet II. Arisztobulosz (ur. Kr. e. 67–63) ismét a ~at támogatta, fölényben érezhették magukat. Heródes mindkét pártot igyekezett háttérbe szorítani, de főleg a ~ érezték kezének erejét. Az ev.-okból arra következtethetünk, hogy Jézus idejében főleg a farizeusok voltak hatással a népre; a ~ alig szerepelnek bennük (Mt 3,7; 16,1.6.11 kk.; 22,23.34; Mk 12,18; Lk 20,27), de akkor is jelentős szerepet töltöttek be. Először is azért, mert a főpapok közülük kerültek ki, és szoros kapcsolatban álltak velük, másodszor abból következően, hogy jobban tudtak alkalmazkodni a róm.-akhoz és jobb kapcsolatban voltak velük, mint ellenfeleik. Minthogy a néppel kevésbé érintkeztek, első pillanatra úgy látszik, mintha nem kerültek volna annyi összeütközésbe Jézussal, mint a farizeusok; pedig ők is épp úgy gyűlölték Jézust. Az ev.-ok szerint Jézussal főleg működése vége felé helyezkedtek szembe (Mt 22,23–33); s végül a szadduceus Kaifás erőszakolta ki Jézus halálos ítéletét (vö. Jn 11,47 kk.). A tanítványokat is üldözték a ~ (ApCsel 4,14; 5,17). Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70) után a források többé nem említik őket; ekkor minden hatalom a farizeusoké lett. – A ~ elsősorban a főváros papi arisztokráciájának köreiből kerültek ki (Josephus Flavius szerint: „a gazdagok”), és a szigorúbb farizeusi életszemlélettel szemben szabadabb, világiasabb elveket vallottak, így bizonyos mértékig magukévá tudták tenni a Szeleukidák idején a hellenizmust, később pedig a róm.-akhoz is könnyebben tudtak alkalmazkodni. Ugyanakkor vallási téren teljes mértékben ortodoxnak kell őket tekintenünk. A farizeusokkal együtt ők is elismerték a ® Tóra tekintélyét, viszont az „ösök hagyományá”-t, a törv. továbbfejlesztését és hagyományos magyarázatát elvetették. Ez azonban nem jelentette azt, hogy bizonyos rituális kérdésekben ne vallottak volna ellenfeleiknél is szigorúbb nézeteket. A kazuisztikára hajló farizeusokkal szemben szélsőségesen konzervatívak voltak; ragaszkodtak az öröklött hagyományos tanításhoz, anélkül, hogy vallási téren az újabb fejlődést tekintetbe vették volna. A farizeusoktól eltérően tagadták a halottak feltámadását (Mt 22,23; ApCsel 4,1 kk.; 23,8), sőt Josephus Flavius szerint még a lélek tovább élését is (vö. Mt 22,29–33), az ApCsel 23,8 szerint pedig általában a szellemek létét is. Josephus Flavius ehhez hozzáteszi, hogy az isteni gondviselést és az emberi szabadságot szintén tagadták, de e téren, mivel esküdt ellensége volt a ~nak, nem hagyatkozhatunk állításaira. Az bizonyos, hogy sok rituális és jogi kérdésben eltértek nézeteik a farizeusokéitól (így pl. az újhold napja beálltának meghatározása, pünkösd ideje kérdésében v. a kiengesztelődés napja szertartásait illetően is).
