Peer Gynt
Peer Gynt [per günt] – kalandos életű norvég legény, Ibsen azonos című drámai költeményének hőse. Egy norvég hegyi faluban élt a duhaj kedvű, féktelen fantáziájú, hencegő siheder. Senki se vette komolyan, kedvese, Ingrid egy komoly parasztlegényhez ment feleségül, s nosza ~ megszöktette a lakodalmáról, ám másnap ott is hagyta. Kis híján manónak állt Dovre apó birodalmában, majd a szelíd és odaadó Solvejg igézetében arra készült, hogy rendezett, felelősségteljes életet él. Ám hirtelen úgy érezte, hogy nem méltó a tiszta lányhoz, s épp csak elbúcsúztatva haldokló anyját, Aasét, világgá indult. Ezután élete vándorlásban és állandó szerepcserékben telt. Volt hajómágnás, sivatagi próféta, régész, tébolydaigazgató, majd aranyásó; öregkorában koldusszegényen tért vissza szülőföldjére. Rátalált Solvejg házára, de másodszor is megfutott a lány elől, és csak legvégül, amikor élete már a kárhozathoz is súlytalannak bizonyult, és az fenyegette, hogy a Gomböntő semmivé olvasztja tégelyében, akkor tért vissza végleg hozzá, hiszen őellene igazi, égbekiáltó vétket követett el. Mégsem a kárhozat lett a sorsa, az örök női hűség megmentette, visszavezette önmagához. – ~ népmesei hős, hol fantasztikus figura, hol karikatúra, hol allegória, még Faust vonásai is felbukkannak benne, illetve a történetében, komoly vagy ironikus módon. ~ az önazonosság nélküli ember: sihederként fantáziája világában él, aztán a manóléttel kacérkodik, később végigpróbálja a polgári lét változatos szereplehetőségeit, de csak a hagymához lesz hasonlatos: miután minden rétegét lehántják, semmi sem marad. E végső semmivé-válásnál még a kárhozat is csábítóbbnak tűnik a szemében; végül, akárcsak Faustot, az „örök női” menti meg.
