Belső, belső ember
Belső, belső ember Jelentheti egyaránt az emberi vagy állati test belső részeit, vagy akár a tárgyak belsejét is. A kifejezés mondanivalója mindegyik esetben lényegében ugyanaz: a lényeges részeket kívánja vele a B megjelölni. Az ÓSZ szóhasználata szerint a belső részek az életnek és az érzéseknek a központja (Zsolt 64,7): »álnokságot terveznek, titokban tartják tervüket, mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve«. (Péld 20,27): »Az ember lelke az Úrtól kapott mécses, egészen átkutatja a test belsejét« (Jer 31,33): »Törvényemet belsejükbe helyezem, szívükbe írom be«. Ugyanígy szól Jézus is a Lk 11,39-ben: »belsőtök tele van rablásvággyal és gonoszsággal«.
Pál apostol használja a »belső ember« kifejezést (Róm 7,22; 2Kor 4,16; Ef 3,16), és jelöli vele az ember életének, egzisztenciájának azt a részét, mely az Istentől megérintett, az Istennel intenzív és közvetlen kapcsolatban áll. Ellentéte a külső, ill. a külső ember, mely azokat a hatásokat és az ember életének azt a részét jelenti, mely ezeket a külső hatásokat átveszi, tehát olyanokat, melyek a bűn és anyag világából érik az embert. [A külső és belső ember kifejezések használata rokon azzal, amelyet Pál a nem lelki és a pneumatikus ember szembeállításával (1Kor 2,14) is megfogalmaz. Szó szerint ugyan pszichikai embert említ, de ez a szó a g.-ben nem ugyanazt jelenti, mint mai nyelvünkben.]
