Eszik
Eszik Az evésnek, mint az élet egyik alapfunkciójának meghatározó szerepe van az egyén és a közösség szempontjából egyaránt. A B-i korban a fő táplálék a különféle gabonából készített kovászos vagy kovásztalan kenyérféle, amit egyéb növényi, ritkábban állati eredetű táplálékok egészítettek ki. A húsfélék ünnepi ételnek számítottak s jelentőségük kultikus szempontból nagyobb, mint a növényi eredetű ételeké.
Az evés rendkívüli jelentőségét juttatja kifejezésre, hogy a B elbeszélése szerint a bűneset is evéssel kapcsolatos (1Móz 3,1kk), és a bűneset utáni ítéletben is szerepel az evéssel kapcsolatos mozzanat (1Móz 3,18k). Az őstörténet szerint Isten eredetileg a növényi táplálkozást rendelte az embernek (1Móz 1,29), és csak a bűneset után alakul ki az állati eredetű táplálkozás (1Móz 4,1kk), amit azután a Nóéval kötött szövetség legalizál (1Móz 9,3k). Mindezekből következően az evésnek az egész vallási alapokon szerveződött életrendben, és különösen is a kultusz vonatkozásában igen jelentős szerepe van.
1. Az ÓSZ-ben kiemelkedő fontosságuk van az étkezéssel, mindenekelőtt a húsfélék élvezetével kapcsolatos előírásoknak. 3Móz 11,1kk; 5Móz 14,3kk részletesen felsorolja és meghatározza a fogyasztható és tilalmas állatokat. Ehhez hasonló étkezési tilalmak más ókori népeknél is ismertek (Babilon, Egyiptom), de ott ezek elsősorban a papságra vonatkoznak, míg Izráel esetében az egész népre érvényesek. Az evéssel kapcsolatos előírások kitérnek az elkészítés módjára (2Móz 23,19) és a résztvevők körére is (2Móz 12,43; 3Móz 7,21). Az ételtilalmak jelentősége egészségügyi-higiéniai szempontból is nagy. Külön hangsúly esik a VÉR evésének tilalmára. Speciális jelentősége van az evésnek a BÖJTtel és az ÁLDOZATtal kapcsolatban.
A B tanítása szerint az étel Isten ajándéka (1Móz 1,29; 2Móz 16,3kk; Zsolt 127,2kk). Az ítélet jele az étel hiánya (Ézs 36,12kk; JSir 4,5; Dán 4,20) és a kegyelemé az ételben való bőség (Ézs 7,22). Az együttes étkezés a közösség kifejeződése (1Móz 31,54; 43,32; 2Móz 18,12).
2. Az ÚSZ szemléletét az evéssel kapcsolatban Jézus magatartása és tanítása határozza meg. Jézus az ÓSZ-i törvényt e vonatkozásban is szuverénül értelmezi (Mt 11,18 par; 12,4 par; 15,10-20 par). Az ételről ő is úgy tanít, mint ami Isten ajándéka (Mt 6,25 par). Messiási jeladás, hogy ő maga is tesz ételcsodákat (Mt 14,19 par; 15,29-39 par; Jn 21,12) Önmagáról úgy beszél, mint mennyei kenyérről (Jn 6,31kk; 6,55k). E szemlélet csúcsa a tanítványokkal együtt elfogyasztott utolsó vacsorája (Mt 26,17 par). Az evés bizonysága annak, hogy testben támadt fel (Lk 24,43).
Jézus az evést hangsúlyozottan a közösségvállalás eszközének tekinti, így együtt eszik a bűnösökkel (Mt 9,11 par) de a farizeusokkal is (Lk 7,36; 11,37). Júdás bűnét fokozza, hogy együtt evett vele (Mk 14,18).
Az utolsó ítéletkor kritérium, hogy valaki adott-e enni az arra rászorulónak, és megjelenik a messiási lakoma képe is (Mt 25,35; vö. Jel 19,9).
Az apostoli tanításban a jézusi szemlélet úgy folytatódik, hogy részben nem tilos a kívülállókkal együtt enni (ApCsel 11,3; Gal 2,11 stb.), ill. a tisztátalant megenni (ApCsel 10,13kk; Róm 10,14), hacsak nem okoz botránkozást (1Kor 8,4kk). Hangsúlyos ugyanakkor az, hogy az úrvacsorára összegyűlők közt valóságos közösségnek kell lennie (1Kor 11,20kk). A kiközösítés jele, ha valakivel nem esznek együtt (1Kor 5,11).
SzCs
