Hermász Pásztora
Hermász Pásztora Őskeresztyén irat szerzője, Rómában élő zsidókeresztyén volt. A mű legfontosabb teológiai kérdése, hogy Krisztus várva várt visszajöveteléig lehet-e még megtérniük azoknak, akik már hívőkké lettek, de »elestek«, azaz ismét vétkesekké váltak. Erre azt feleli a könyv, hogy még egyszer mindenkinek alkalma van a megtérésre. Közben különbséget tesz az emberek megtérési lehetőségei közt, a nekik adott kijelentés mértéke szerint.
Műfaját illetően a könyv részben apokaliptikus-prófétai mű (jelképes nyelvezet, jóslatok, allegóriák jellemzik), részben pedig erkölcsi intő. Váltakoznak benne a látomások, parancsolatok és példázatok.
Az első látomásban előbb egy fiatal, majd egy idős nő szerepel, akik Hermásznak kijelentést hoznak. A másodikban már csak az idős nő jelenik meg. A harmadikban van szó a toronyépítésről, ami jelképesen az egyház életére vonatkozik. A negyedikben egy tengeri szörnyet lát a szerző, hogy ez mit jelent, azt az egyházat megszemélyesítő ifjú nő mondja el neki. Végül az ötödik látomásban a Pásztortól kap kijelentést, aki nem más, mint »a megtérés angyala«. Az angyaltól 12 parancsolatot és 10 példázatot kap Hermász. A parancsolatok főként az önmegtartóztatásra, kitartásra és a hitre vonatkoznak, a hasonlatokban természeti, építészeti és angyalképek szerepelnek.
A kutatóknak az a véleményük, hogy a mű nem egyszerre keletkezett. A zsidó és a keresztyén hagyományanyagon kívül vannak benne a hellénista világból eredő mozzanatok is. Fő célja, hogy az egyházat megtérésre hívja.
Hermász Pásztorát a K-i egyház egészen a 4. szd.-ig kanonikusnak tartotta. A Sinai-kódexben még szerepelt. A kánon lezárása után - melyből kimaradt - egy ideig még hasznos olvasmányként ajánlották a hívőknek. (Ld. még APOKRIFUS IRATOK)
