Kánaán
Kánaán 1. Hám fia, Nóé unokája (1Móz 9,22; 10,6). Az 1Móz 9,24 Hámot is Kánaánnak nevezi, akit Nóé, szemérmetlen viselkedése miatt, utódaival együtt megátkozott. Leszármazottai: Szidón, Hét, a jebusziak, emóriak, girgásiak, hivviek, arkiak, szintek, arvádiak, cemáriak, hamátiak. Területük Szidóntól Gerár irányában Gázáig, Sodoma, Gomora, Admá és Cebóim irányában Lesáig terjedt (1Móz 10,15–20).
2. Az ígéret földje egyik neve, ami felől Isten megesküdött, hogy Ábrahámnak és utódainak adja (1Móz 15,18; 2Móz 6,8). A Kánaán elnevezés a Kr. e. 2. évezredtől ismeretes. Az amarnai levelekben gyakran előfordul a Kánaán név megfelelőjeként a kinahhu szó, ami a föníciai tengerpart mellett halászott bíborcsigából készített bíborfestéket jelentette. Így Kánaán jelentése, a görög eredetű Fönícia névvel egyezően: Bíborország. Területét az ÓSZ különbözően határozza meg (1Móz l0,19; 15,18; 4Móz 13,21; 34,1–15; 5Móz 1,7; 11,24; Józs 11,16k). A honfoglalással kapcsolatos tudósítások a Jordántól nyugatra eső területet nevezik Kánaánnak (4Móz 33,51; 2Móz 16,35; Józs 5,10kk; 22,9k). Később az ígéret földje egyes részeinek a jelölésére is használták: Kánaánnak nevezték a tengerparti síkság déli (Filisztea, Zof 2,5), északi (Fönícia, 2Sám 24,7; Ézs 23,11) részét, és a Jordántól nyugatra eső terület egyes belső részeit (Bír 4,2.24; 18,7). A 2Móz 3,8 szerint Kánaán tejjel és mézzel folyó föld, így lett a későbbiek során a bőség, jólét jelképévé. (Ld. PALESZTINA)
