Kazuisztikus törvény
Kazuisztikus törvény A társadalom jó rendjét, az emberi jogok védelmét, az igazságszolgáltatás módját törvények szabályozzák. Kezdetben volt a szokásjog, amelynek íratlan szabályait a közösségi szolidaritás őrizte és érvényesítette. Idővel e szabályokat összegyűjtötték és írásba foglalták, így keletkeztek az ókori nagy birodalmakban azok a törvénykönyvek, amelyek a polgári és büntető eljárás tételeit tartalmazták. Leghíresebb Hammurabi babiloni király törvénykönyve (Kr. e. 1700 körül), de volt már írásos törvénygyűjtemény a sumér korban is, később pedig az asszír és a hettita törvénykönyvnek volt hasonló fontos szerepe. Az ÓSZ-i törvényeknek egy csoportja feltűnő hasonlóságot mutat különösen Hammurabi törvényeivel. Részint a pátriárka-történetek, család- és tulajdonjogi vonásaiban tükröződik ez, részint pedig az ún. Szövetség Könyve (2Móz 21–23. r.) törvényeiben. Ez utóbbiaknak jellegzetes fogalmazási módjuk van, pl.: Ha egy ökör felöklel valakit, úgyhogy az belehal, akkor agyon kell verni az ökröt..., de a gazdája ártatlan. De ha az ökör azelőtt is öklelős volt, és erre figyelmeztették is a gazdáját, mégsem vigyázott rá, ...akkor a gazdájának is meg kell halnia. De ha váltságdíjat fizet... stb.) (2Móz 21,28kk). A feltételes fogalmazás a »ha« kötőszóval eseteket, kázusokat (lat. casus) tételez fel, azért hívjuk az ilyen törvényeket kazuisztikus törvényeknek. A bíráskodáshoz szolgáltak alapul: a bírói testület kivizsgálta az eléje került esetet, mérlegelte az esetleges mentő, vagy éppen súlyosbító körülményeket, és úgy hozta meg döntését. Jellegzetes fogalmazásuk révén is egészen más jellegűek tehát e törvénykezési törvények, mint a kizárólagos, a latolgatást nem ismerő APODIKTIKUS TÖRVÉNYEK. A két törvénytípus vegyülése csak egy ponton, a halálos ítéletet érdemlő bűnök elbírálásánál látható: a »meg kell halnia« mondat apodiktikus fogalmazású (2Móz 21,29; vö. 22,17–19). Hasonló kazuisztikus törvények találhatók a deuteronomiumi törvénykönyvben is (5Móz 12,17–23 ; 15,12–18; 19,4kk stb.).
TK
