Názáret

Full text search

Názáret Az alsó-galileai hegyvidék egyik katlanjában fekvő város egy kelet-nyugati irányuló magasabb hegyvonulat lejtőjénél. A Lk 2,4 ugyan poliszként említi, ennek ellenére az ÚSZ-i korban jelentéktelen falu volt. Elszigetelt fekvése miatt nem jutott szerephez sem a politikai, sem a vallási életben. Az ÓSZ nem említi, Josephus Flavius zsidó történetíró is csak a szomszédos településekről szól. Neve a Talmudban sem szerepel, jóllehet a régészeti feltárások, az előkerült vaskori leletek és hellenisztikus korból való sziklasírok régi településnek bizonyítják. Annál ismertebbé tették az ÚSZ-i események!
Mária itt hallotta meg a Jézus születéséről szóló üzenetet (Lk 1,26-38), és az Egyiptomból való hazatérés után itt élt férjével és gyermekeivel (Mt 2,23; Mk 1,9; 6,3; Lk 2,51). Jézus Názáretből indul el a nyilvános fellépésére (Mt 4,13). Ezért nevezték a galileai Názáretből való prófétának (Mt 21,11), vagy egyszerűen csak »Názáreti«-nek (ApCsel 10,38). E jelentéktelen helyről való származása miatt kételkedett benne Nátánaél (Jn 1,46). Maguk a názáretiek a Lk bizonysága szerint Jézus zsinagógabeli prédikációját felháborodással és olyan ellenségesen fogadták, hogy a város melletti hegyről a szakadékba akarták taszítani (Lk 4,16-30). Jézus rokonságának az ismerete megakadályozta a város lakóit abban, hogy a közülük támadt prófétának higgyenek (Mk 6,1kk). A »letaszítás hegy«-ét a várostól délkeleti irányban 2,5 km távolságra ma is látványosságként mutatják a jelentős részben keresztyén városban.
A város neve feltételezhetően a h. nézer szóból ered, melynek jelentése rügy, bimbó, sarjadás. A magyarázók szívesen utalnak Ézs 11,1-re, az Isai gyökereiről sarjadó hajtásra, rügyre, és látták később a názáreti messiási jelzőben származásra, ill. származási helyre mutató nevet.
DJ

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi