Ôsök kultusza
Ôsök kultusza 1. Vallástörténetileg. Az ősök kultusza az elhalt elődök, ősök tisztelete azzal a meggyőződéssel, hogy az elhalt ősöknek, illetve ezek lelkeinek hatalmuk van események, dolgok, kiváltképpen az utódok felett, áldást vagy pusztítást okozhatnak, segíthetnek vagy árthatnak. Az ősrégi vallásokban és kultúrákban szinte mindenütt megtalálható különböző mértékben, formákban és tartalommal. Olykor nem könnyű meghúzni a határvonalat az ősök kultusza és a halottak tisztelete, kultusza között. Meghatározó vonása lehet a kölcsönös függőség gondolata (az élőknek szükségük van a holtakra, a holtaknak pedig az élőkre, hogy részesüljenek az étel- és italáldozatokban), a gondoskodó szeretet, a kegyelet vagy a félelem. Irányulhat általában a meghaltakra vagy kiemelkedő személyekre: varázslókra, papokra, vezérekre, királyokra. Izráel, valamint a keresztyénség szempontjából a mezopotámiai népek, az egyiptomiak, a kánaáni őslakók, a görögök és a rómaiak ősök kultuszának van jelentősége.
2. Az ÓSZ-ben. Vitatott kérdés, hogy Izráel, illetve az ÓSZ esetében lehet-e beszélni az ősök kultuszáról. Mivel az ősök kultusza vallástörténeti jelenség, ezért vannak, akik úgy vélekednek, hogy Izráelben is meg kellett lennie, mivel a vallási fejlődés különböző fokozatain átmenve jutott el a monoteizmusig, az egyistenhitig. Ez a felfogás azonban téves, mert nem veszi tekintetbe, hogy Izráel, mint nép, másként jött létre, mint a többi népek, az emberiség történetének és fejlődésének viszonylag késői és már fejlett szakaszában; valamint azt, hogy Izráel vallása kijelentés-vallás. Erőltetett és nem bizonyítható, hogy az emlegetett helyeken valóban az ősök kultuszáról van-e szó. Az 1Sám 20,6 nem azonosítható az ősök kultuszával, más helyeken pedig halottidézésről, varázslásról van szó (1Sám 28; Ézs 8,19; 3Móz 19,31; 20,6.27; 5Móz 18,11). NA
