Verbális inspiráció
Verbális inspiráció (Latin kifejezés, melynek jelentése: szó szerinti ihletés. Azt a dogmatikai felfogást jelöli, amely szerint a B szövegét Isten szó szerint, sőt betű szerint diktálta le a szerzőknek. A verbális inspiráció tanának ÓSZ-i hátterében a TÍZPARANCSOLAT létrejöttével kapcsolatos leírások állanak. 2Móz 20,1; 24,4; 34,28-ban azt olvassuk, hogy Isten lediktálta Mózesnek a kőtáblákra írandó szöveget, sőt 2Móz 24,12; 34,1; 5Móz 4,13; 10,4-ben azt, hogy Isten maga írta azt le. A Talmudban helyenként már arról lehet olvasni, hogy Jahve a Tórát tekercsről tekercsre készen adta át Mózesnek. A későbbiek folyamán a verbális inspiráció felfogása az egész ÓSZ-re kiterjedt.
Az ÚSZ felfogása szerint az ÓSZ teljes egészében Istentől ihletett (2Tim 3,16; 2Pt 1,21). Ez a szemlélet alkalmat adott arra, hogy a későbbiekben az egyházban is kialakuljon a verbális inspirációval kapcsolatos felfogás, ami az ÚSZ-i kánon megszilárdulását követően magára az ÚSZ-re is kiterjedt. A középkorban a verbális inspiráció felfogása általánosnak tekinthető, bár alkalomszerűen ellentétes nézetek is feltűnnek. Pl. Lyoni Abogard Kr. u. 800 körül vitába száll azzal a nézettel, hogy a Szentlélek a B szerzőinek szó szerint adta volna át a kijelentést.
A reformáció felfogására jellemző Luther nézete, amely a B autoritását erőteljesen hangsúlyozza, ugyanakkor különbséget tesz az »Írás« és a tulajdonképpeni »Ige« között. A reformációt követő időszakban kettős tendencia figyelhető meg. A r. kat. teológia arra törekedett, hogy a B tekintélyét a tradíció alá rendelje, ezért az inspiráció-fogalmat gyengíteni igyekezett. A protestáns ortodoxia ellenben egy túlhajtott verbális inspiráció-tant fejlesztett ki. A verbális inspiráció tana a felvilágosodás korával veszíti el jelentőségét.
SzCs
