Zerubbábel
Zerubbábel H. Zerubbábel, g. Zorobabel.
A név perzsa eredetű, és azt jelenti: Babilon magva, Babilon sarja. Neve alapján feltételezhető, hogy Babilóniában született a fogság idején ( BABILÓNIAI FOGSÁG). JÓJÁKIN júdai király unokája, az 1Krón 3,19 szerint PEDÁJÁ fia, másutt SEALTIÉL fiaként tartják számon (Ezsd 3,2.8; 5,2; Neh 12,1; Hagg 1,1.12; 2,2.23; Mt 1,12; Lk 3,27). Figyelembe véve, hogy Pedájá és Sealtiél egyaránt Jójákin fia volt, elképzelhető, hogy Sealtiél örökbe fogadta Zerubbábelt, miután Zerubbábel apja, az ő testvére elhalálozott. Szóba jöhet a SÓGORHÁZASSÁG is, mely szerint Pedájá elhalálozása után a gyermektelen özvegyet Sealtiél feleségül vette és így tőle származott Zerubbábel, de jogilag a meghalt Pedájá fiának számított.
Élete onnantól fogva válik ismertté, hogy a babiloni fogságból az ő vezetésével egy számottevő csoport tér vissza Júdába (Ezsd 2; Neh 7,7kk). Hazatérésének pontos ideje nem ismert, valószínűleg még CÍRUS perzsa király uralkodása ideje alatt történhetett, I. DÁRIUS uralkodásának 2. évében, Kr. e. 520-ban viszont már biztosan Júdában volt (Hag 1,1).
Hazatértekor a helytartó, h. peháh címet viselte (Hag 1,1.14; 2,21), mellyel NEHÉMIÁSt is felruházták (Neh 5,14; 12,26). Feladata nem csak abból állott, hogy a hazatelepülők ügyét elintézze, hanem folytassa elődjének, SÉSBACCARnak, nagybátyjának a munkáját: befejezze az alig elkezdett templomépítést. A templomépítés ui. 18 év után csak az alapoknál tartott, a gyülekezet elcsüggedt és sokan csak a saját boldogulásukkal törődtek. A templomépítés újraindításában és befejezésében segítségére volt JÓSUA főpap, HAGGEUS és ZAKARIÁS próféták is. Mindkét próféta Zerubbábelben Isten különleges szolgáját látta, sőt Haggeus MESSIÁSi próféciát is mondott róla (2,20-23), de Zakariás is hasonlóan prófétált róla (4, 10k).
Élete végéről semmit nem tudunk, feltehető, hogy a perzsa uralkodó visszahívta, félve attól, hogy ezek a messiási próféciák Zerubbábelt arra késztetik, hogy visszaállítsa Izráel függetlenségét.
Az ÚSZ Jézus őseként említi, mint az egyik láncszem Dávid és Jézus között (Mt 1,12k; Lk 3,27).
SzL
