Antonio1 – a címszereplő A velencei kalmár című színműben. Jómódú kereskedő volt, középkorú és melankóliára hajló. Fiatal rokona és barátja, Bassanio nagy összegű kölcsönt kért tőle, hogy méltó pompával vonulhasson megkérni Belmont szép úrnőjének a kezét. A költekező ifjú már sok pénzzel tartozott neki, de ~, aki igen kedvelte, nem tudta kérését megtagadni. Készpénze azonban nem volt, mert minden vagyonát az áruval megrakott hajók jelentették, amelyek a tengereket járták, ám kezességet ígért barátjának, ha fel tudja hajtani a szükséges háromezer dukát kölcsönt három hónapra. Bassanio kénytelen volt a zsidó uzsoráshoz, Shylockhoz fordulni, aki szívesen kölcsönzött, s még kamatot sem kért, de az volt a kikötése, hogy a fizetési határnap túllépése esetén joga legyen egy font húst kivágni a jótálló testéből. ~ magabiztosan vállalta a bizarr feltételt, ám rövidesen hírét vette, hogy minden hajója elsüllyedt, és így nem tudott helytállni kötelezettségének. Shylock az adósok börtönébe záratta ~t és bíróság elé vitte az ügyet. A szigorú velencei törvények meg is ítélték volna neki szörnyű követelését, ha nem lép fel férfi álruhában Bassanio ifjú neje, Portia2, és bíróként furfangos jogi ötlettel sarokba nem szorítja a zsidót, aki már kését fente, hogy ~ szívét kimesse. Végül még az is kiderült, hogy a korábbi hírekkel ellentétben ~ hajói biztonságban megérkeztek a kikötőbe. – A nagyúrian bőkezű ~ éppen nem „kalmárlélek”, a kereskedő-polgár típusára általában jellemző mohó anyagiasságot inkább ellenlábasa, a zsidó uzsorás testesíti meg. Épp ezért a darab első felében ők ketten állnak a dráma erőterének két ellentétes pólusán, bár ~ szerepe sokkal passzívabb. A zsidót megveti ugyan, de nem ő, hanem amaz idézi elő a már-már tragédiába illő konfliktust feneketlen bosszúvágyától sarkallva. ~ azonban sem a vagyonához, sem az életéhez nem ragaszkodik túlságosan, leginkább egy előkelően enervált arisztokratához hasonlít. Egyesek úgy értelmezik, hogy ~t maga előtt is titkolt homoerotikus szenvedély fűzi unokaöccséhez, ezért önti el őt az ifjú házasulási szándéka miatt az egyébként érthetetlen világfájdalom.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.